Sztárok

Trokán Nórát a járványhelyzet sem állítja meg, örömteli hírt közölt

A gyönyörű színművész a járvány közben is forgatott, a közelmúltban pedig új helyzetben próbálhatja ki magát.

Trokán Nóra karanténban is aktív

A két Jászai Mari díjas művész, Papadimitriu Athina és Trokán Péter mindkét lánya, Anna és Nóra is a szüleik nyomdokaiba léptek és saját jogon váltak a kortárs színművészet teljesértékű tagjaivá. A színészek fiatalabbik lánya, Nóra, az inaktív szezon ellenére is folyamatosan mozgásban tartotta szakmai életét: a héten fejezte be a Tanár negyedik évadának forgatási munkálatait, ennek kapcsán kéredztük.

Hogyan tudtatok forgatni ebben a szokatlan helyzetben?

Ez egy eléggé összeszokott csapat, teljesen úgy működünk, mint egy kis család. Nyilván megnehezítette a forgatásokat a COVID, be kellett tartani a szabályokat és reggelente teszteltek minket, ami nem volt túl kellemes, de nyilván az ember túléli, mert az egészségünk a legfontosabb. Én ezt nem viseltem túlságosan nehezen.

Megúsztátok betegség nélkül?

Megúsztuk, teljesen mázlistán úgy alakult, hogy pont a leállás alatt, amikor nem forgattunk három hetet, lement a betegség annál, akit érintett. Közben a maszk szinte már az arcunkhoz nőtt, már az a fura, ha nincs az embereken.

Sokat nevettetek forgatás közben? Te egyébként nevetős vagy vagy inkább fegyelmezett típus?

Főleg, amikor már elfáradunk - mondjuk egy éjszakai forgatás után - elég, ha történik valami teljesen banális dolog, jön egy félórás pusztító röhögő görcs, amin nem tudunk továbblépni. Minden hétre akadt egy ilyen. Én általában a része vagyok, nagyon röhögős vagyok, főleg attól is, hogy tudom, nem szabad. De én szeretem ezt, abszolút feltölt, ha a stáb azt is érezheti hajnali kettőkor, hogy jól van, menjünk már haza.

Ki a legveszélyesebb partner ebből a szempontból a sorozatban?

Liptai Klaudiával nagyon sokat szoktunk röhögni és Elek Feri is veszélyes, mert ő iszonyú vicces, de ő meg bírja, ő nem röhög. Nagy Ervinnel is voltak ilyen szempontból kibírhatatlan pillanataink.

Mennyire működött közöttetek a kémia a szerelmi szálat illetően, ami végig kíséri a sorozatot?

Amikor van egy jó kolléga, akivel jó baráti vagy szakmai viszonyt ápolsz és jól viselitek egymás hülyeségeit, az egy jó alap. Kell is hogy ez meglegyen egy olyan szereppárnál, akiknél a fő mozgató rugó, hogy állandóan egymást húzzák a történet szerint.

Mikor láthatják a nézők a folytatást?

A járvány miatti műsorváltozásnak köszönhetően még a harmadik évad sem ment le, tehát egy kicsit előre dolgoztunk. Az biztos, hogy a jövő évben is folytatódik A Tanár című sorozat az RTL Klubon és izgulhatnak a nézők, de ennél többet még nem árulhatok el.

Részletek a galériában!

A tavasz tényleg a megújulás jegyében telt Trokán Nóránál: a lakásfelújításban is segédkezett.
Kattints a további képekért!

Teljesen összeomlott a luxusfeleség.

Leadfotó: instagram.com/noratrokanofficial / Emmer László

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...