Sztárok

Tudtad? Angelina Jolie elhappolt egy szerepet Tom Cruise elől, majd világsikert kovácsolt az egész filmből

Tom Cruise a kétezres évek második felében bocsátkozott tárgyalásokba a szerepről, ám végül mégsem adta a nevét a projekthez, pedig épp egy, a világsztár imidzséhez nagyszerűen illeszkedő akciófilmről volt szó. Végül Angelina Jolie "ugrott be" helyette.

Vannak receptek, melyeken nem érdemes változtatni

Kis túlzással akár azt is mondhatnánk, hogy Tom Cruise szinte minden (akció)filmjében ugyanazt a figurát játssza: a magasan képzett, professzionális kémet/ügynököt/egyenruhást, aki halálos macska-egér játékba keveredik, s így kénytelen a fizikai erejét és az észbeli képességeit is latba vetni, hogy legalább egy lépéssel megelőzze riválisait - írja a Far Out. Mindeközben persze néhány életveszélyes mutatványt is végrehajt - ezeket általában maga a profi kaszkadőröket is lepipáló Cruise mutatja be -, végül pedig természetesen megmenti a világot.

Cruise ezt a jól bevált, működőképes receptet hasznosította olyan akciófilmjeiben, mint a Mission: Impossible, a Top Gun, A holnap határa, a Feledés, a Jack Reacher, a Kéjjel-nappal, A különvélemény, vagy épp a Múmia, de gyakorlatilag napestig sorolhatnánk a hasonló dramaturgiájú alkotásokat.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ezek után érthető, hogy a kétezres évek második felében a filmcsillag élénken érdeklődni kezdett egy projekt iránt, melyben orosz kémkedéssel megvádolt kormányügynököt kellett volna alakítania. Végül azonban mégsem ő, hanem Angelina Jolie játszotta el a karaktert, maga a produkció pedig jelentős pénzügyi siker lett - igen, még Cruise nélkül is!

Lapozz, a cikk a galériában folytatódik!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Forró nyári napokon percek alatt hűsítő italra vágyunk, de a jégkészítés órákig tarthat. Egy fizikai trükkel azonban felgyorsítható a folyamat.
Egészség
A megfelelő táplálkozás nemcsak a testünk, hanem az agyunk egészségére is hatással lehet: a kutatók szerint bizonyos, könnyen beszerezhető élelmiszerek támogathatják az idegrendszer működését, és...
Lifestyle
Elárverezik a több mint 50 éves múlttal rendelkező, ikonikus Salgó Hotelt: az adóhatóság a becsült értékének töredékéért kínálja az ingatlant.
Sztárok
Negyvennégy hónapos hallgatást tört meg a sztárpár: tündéri fotó készült Enrique Iglesias és Anna Kurnyikova gyermekeiről.
Sztárok
Megrázó vallomást tett az RTL Fókusz kamerái előtt Szigligeti Ivett, aki végérvényesen elhatározta, megváltoztatja a nevét. Az is kiderült, miért.
Lifestyle
Hatalmas port kavart egy menyasszony megrendítő története, akinek a saját tanúja próbálta átverni az esküvője előtt a koszorúslányruha miatt.