Nicole Kidman és Keith Urban az előző házaspárhoz hasonlóan már 15 éve tart ki egymás mellett. Boldogok, kiegyensúlyozottak, no és persze imádják egymást – kapcsolatuk titka pedig abban rejlik, hogy megengedik egymásnak az elcsábulást. A nyitott kapcsolatot házasságuk mozgatórugójának tartják, szerintük ugyanis ennek köszönhető, hogy oly sok év után sem laposodott el köztük a vonzalom. A színésznő szerint mindez addig működik, míg mindketten őszinték egymáshoz és nyílt kommunikációt folytatnak.
Fotó: Pinterest