Sztárok

Sztárban Sztár All Stars: A nézők szerint kivételezik ezzel a versenyzővel a zsűri

Véget ért a Sztárban Sztár All Stars hetedik adása. A közönségnek persze megint volt egyéni véleménye.

Egy topkommentelő megvédte Mészáros Árpád Zsoltot is, aki továbbjutott a versenyben

A hetedik adást Szandi nyitotta Lady Gaga bőrébe bújva, és már az első pillanatokban érezhető volt, hogy az este nem lesz szokványos. A produkciók sorra érkeztek: Veréb Tamás a Hair egyik ikonikus dalát hozta el, Mészáros Árpád Zsolt Joe Cockerként csábította el a női közönséget.

Freddie Csonka Andrásként állt színpadra, Péterffy Lili pedig a Papa Roach frontemberét idézte meg olyan intenzitással, hogy szinte felrobbantotta a stúdiót.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Nótár Mary Mary Zsuzsiként lépett fel, míg Vastag Csaba Presser Gábor karakterét hozta el – utóbbi produkció azonban nem aratott osztatlan sikert.

A veszélyzónába ezúttal Vastag Csaba és Mészáros Árpád Zsolt került. A nézői szavazatok alapján végül Vastag Csabának kellett távoznia a műsorból, ami sokakat meglepett. Az X-Faktor első évadának győztese már a korábbi adásokban is küzdött a pontszámokkal, de most végleg búcsúznia kellett.

A nézőknek persze megint volt véleménye, de szerintük kivel kivételez a zsűri, azt a galériánkban megmutatjuk!

Leadfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Georgina Rodríguez maga volt a megtestesült elegancia Velencében a minap, amikor is egy sötétkék Gucci outfitben lejtett végig a Mr. Nelson, Did You Kill People? című film premierjének vörös...
Sztárok
Forrnak az indulatok a Megasztár körül: Tóth Gabi egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált a legutóbbi válogatón elhangzott, őt ért fricskákra. Az énekesnő nem rejtette véka alá a...
Lifestyle
A Bak megszokott napirendjét ma egy váratlan meghívás vagy ajánlat boríthatja fel.Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
A hazai divatvilág egyik leglátványosabb eseményének adott otthont a Városligeti Rózsakert, ahol Demeter Richard mutatta be legújabb kollekcióját szeptember harmadikán. A nagyszabású bemutató az év...
Egészség
A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.
Lifestyle
A többség már szívesen eltenné a fűnyírót, de azért addig még van egy kis idő.