Sztárok

Szily Nórát is meggyötörte a koronavírus: "A fiam többször is ki akarta hívni a mentőket"

"Ez még nekem is sok volt"

"Nem vagyok pánikolós típus, de ez még nekem is sok volt. A pandémia alatt rengeteget sportoltam, bíztam a szervezetemben és a vitaminokban, hogy hamar átlendítenek a nehezén, nem akartam rosszra gondolni. Nagy segítségemre volt a fiam, aki végig velem volt, számíthattam rá, főleg, amikor még egy tea elkészítésére sem bírtam kikelni az ágyból. Pörgős, aktív életet élek, nehéz volt azzal szembesülni, hogy tehetetlen vagyok. Szellemileg is hamar elfáradok, és azt mondják, ez az állapot 5-6 hétig is eltarthat" - folytatta az újságíró, aki attól is tartott, hogy esetleg fia is megfertőződik a vírussal. "Próbáltunk vigyázni, folyamatosan maszkban van, és csak tényleg pillanatokra érintkezünk, de már várom, hogy végre őt is újra magamhoz ölelhessem" - mondta Szily Nóra, majd hozzátette: egyelőre még nem tudta elérni a háziorvosát. "Napokig nem értük el a háziorvost, vélhetően nagyon leterhelt, de holnap már remélem beutal tesztre. Még mindig nagyon gyenge és fáradt vagyok, sajnos rosszul alszom" - fejtette ki az 55 éves híresség, aki azt mondja, ez az időszak számára egy érzelmi hullámvasút, hiszen egyik pillanatról a másikra tudja elsírni magát az ember. Szily Nóra mindennek ellenére már nagyon vágyik rá, hogy felgyógyuljon: szeretne végre ismét találkozni a közönségével, és azt sem bánná, ha végre randevúzhatna, s a szerelem is rátalálna.

Jóllehet felépült a koronavírusból, a 74 éves magyar színművész úgy érzi, élete talán már sosem lesz olyan, mint betegsége előtt.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...