Ezt követően az írónő a munkába menekült, és megírta A vörös oroszlán történetét, amit 1939-ben kezdett el, mikor Miklós elhunyt. A mű a megjelenés után, 1946-ban bestseller lett, ám miután a könyvkiadókat egy évvel később államosították, a könyvet pedig felforgatónak és veszélyesnek találták, így mind a 2000 példányát begyűjtötték és bezúzták, majd 40 évig tiltott könyvnek számított. Szepes szerencséje az volt, hogy az alkotást álnéven, Orsi Mária néven írta, így a könyv íróját nem találták, hiszen elméletben nem is létezett. Hamvas Béla, az írónő jó barátja szerencsére meg tudott menteni négy példányt, így a könyv Magyarországon 1989-ben ismét szabadon megjelenhetett és mindent vitt, több ország nyelvére is lefordították, még New Yorkban is publikálták, de kiadták Svájcban, Spanyolországban, Brazíliában, Portugáliában és Romániában is.
Fotó: Facebook/szepesmaria