Szabó Magdának két nagy szerelme is volt: egyiküket igazi nőcsábászként ismerték, mégis ő lett a férje

Rajongtak érte a férfiak, neki viszont csak egy kellett

Szabó Magdába Gerhard reménytelenül szerelmes volt – a férfi számára ő volt az igazi, szakításukat pedig sosem sikerült kihevernie, éppen ezért soha nem házasodott. Az írónő szemében viszont Szobotka Tibor volt a befutó, akibe épp oly szerelmes lett – első látásra – mint anno Gerhard belé. A szerelmi viszonyok furcsa körforgása, hogy eleinte Tibor nem viszonozta Magda érzelmeit, ugyanis igen nagy nőcsábász hírében állt, akinek az írónővel való kapcsolatáig eszébe sem jutott a házasság gondolata – illetve egyszer, amikor eldöntötte, hogy köszöni szépen, ő sosem szeretne megnősülni. Mind tudjuk a történet végét, végül elvette Magdát, kapcsolatuk kezdete viszont közel sem volt felhőtlen: eleinte sokan óvták Magdát a férfitól, aki egyszerre több nőnek is udvarolt, sokuk pedig Szobotka lakására is feljárt. Szabó azonban valami olyat látott benne már a kezdetektől, ami nem tántorította el őt végcéljától, mégpedig hogy megszerezze magának, mint férjét. „Kinevettem, aki azt írta, jöhet az életben olyan pillanat, amikor egy másodperc töredékére megáll a forgásban a világ, s hirtelen megváltozik minden – velem ez történt. Csak álltam, néztem rá; minden sejtem azt mondta, én erre az emberre vártam egész életemen át” – emlékezett vissza Magda arra, amikor elsőnek megpillantotta Tibort, aki miatt több házassági ajánlatot is visszautasított. Szobotka viszont csak nagyon nehezen adta fel korábbi, szoknyapecér életmódját, viszont Magdát gyönyörű nőnek találta – ez mégsem volt számára elég eleinte ahhoz, hogy ne tartson több vasat a tűzben. Később viszont valami megváltozott benne: ahogy feljegyzésében is írja, úgy gondolta, Magda az a lány, akit feleségül kell vennie, ő maga pedig az, aki nem óhajt nősülni. A szerelem azonban győzött: 1947-ben feleségül vette a csinos írónőt, akihez feljegyzései alapján hűséges is maradt, Szabó pedig Szobotka haláláig őszinte szerelemmel szerette férjét. A férfi 1982-ben, 68 évesen hunyt el egy agyvérzés következtében, míg Magdát csak 2007-ben érte utol a vég 90 évesen, saját otthonában, olvasás közben.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Bizonyára te is láttad a Micsoda nő! című romantikus vígjátékot, és arra is jól emlékszel, hogy a sztori egy jó tündérmeséhez illően happy enddel zárul. De azt tudtad, hogy a készítők eredetileg sötét, sőt meglehetősen tragikus végkifejletet szántak Julia Roberts karakterének?

Leadfotó: Fortepan / Hunyady József

Oldalak

Lifestyle
A Rák egy kreatív elképzelése támogatásra találhat, vagy olyan emberekkel találkozhat, akik segítenek kibontakoztatni terveit. Olvasd el a mai horoszkópod!
Lifestyle
A tikkasztó nyári hőségben nem kell azonnal cukros üdítők vagy jégkockák után nyúlnod: három gyógynövény természetes módon, belülről hűti le a tested.
Sztárok
Alaposan meglepődött mindenki, de Polgár Judit is ott volt az esélyesek között, hogy Magyarország új köztársasági elnöke legyen.
Sztárok
Lamine Yamal a 2026-os labdarúgó-világbajnokság egyik legnagyobb felfedezettje és legfényesebb csillaga, aki a pályán kívül is boldog időszakot él át. A fiatal futballsztár szívét ugyanis egy...
Egészség
A séta még mindig az egyik legegészségesebb dolog, amit a diétába is be lehet illeszteni.
Lifestyle
Alaposan elszabadult a málna ára, de aki imádja, az egy kisebb kertben is belevághat a termesztésbe.