Spencer: kiderült, mi igaz és mi kitaláció a most megjelent, Diana hercegnéről szóló filmből

Igazságok vs. kitalációk

A portál különbséget tett a valós tények és a feltevések, kitalációk között, így kiderült, hogy a filmben bemutatott lépcsős jelenet például félig-meddig felel csak meg a valóságnak. A Spencerben Diana elszökik az ünnepségről, hogy ellátogasson gyerekkori otthonába, amit elhagyatottan talál. Ő mégis bemászik a házba, a lépcső tetején ülve pedig majdnem úgy dönt, hogy leveti magát onnan. Ez meg is történt a való életben, ám egészen máshogy és máshol: amikor négyhónapos terhes volt Vilmossal, levetette magát egy lépcsőről a palotában, hogy felkeltse Károly herceg figyelmét. Az előbb említett gyerekkori otthonnak nagy szerepet tulajdonítanak a filmben, ahol elhagyatottan, bedeszkázva áll – az tényleg igaz, hogy közel van a Sandringham-kastélyhoz, ám egyáltalán nem áll kihasználatlanul, jelenleg szanatóriumként működik. A Spencerben feltűnik egy Maggie nevű nő, akit Diana öltöztetőjeként mutatnak be, de ő a valóságban konkrétan sosem létezett, habár a hercegnének tényleg volt egy öltöztetőnője, akivel szoros barátságot ápolt: Fay Applebynak hívták, aki végül rákban hunyt el. A további érdekességekről ide kattintva olvashatsz részletesebben, de ha még nem láttad a filmet akkor vigyázz, hiszen a teljes cikkben igencsak spoilert találsz.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Neked feltűnt már, hogy a trónörökös le sem veszi kisujjáról a feltűnő darabot?

Leadfotó: Profimedia-RedDot

Oldalak

Sztárok
Hatalmas izgalmak közepette ért véget a 2026-os Miss World: 111 ország szépsége közül végül egy 24 éves fiatal nő fejére került a korona.
Lifestyle
A filmvilág csillogó díszletei mögött olykor szívszorító tragédiák húzódnak: több olyan ikonikus világsztár is akadt, aki az alkotói folyamat közben vagy a bemutató előtt távozott az élők sorából,...
Lifestyle
Tudományos áttörést értek el a Kaliforniai Egyetem kutatói: a világ eddigi legösszetettebb fehérjetérképével sikerült azonosítaniuk azokat a molekuláris metszéspontokat, amelyek kulcsszerepet...
Fashion&Beauty
A kétezres évek felejthetetlen buliszettje, a feltűnő felső és a farmer ikonikus párosa ismét meghódítja a kifutókat és az utcákat. A nosztalgikus recept 2026-ban kifinomultabb, stílusosabb és...
Lifestyle
Az Oroszlánnak egy váratlan felismerés ma segíthet megszabadulni egy régi tehertől. Olvass tovább!
Fashion&Beauty
A divatvilág peremvidékéről a legexkluzívabb vörös szőnyegekig vezetett az útja a Matières Fécales (nemzetközileg ismert nevén Fecal Matter) nevű márkának.