Sztárok

Kettős öngyilkosság, baleset vagy emberölés? Máig rejtély, hogyan hunyt el az emblematikus magyar színész, Soós Imre

Soós Imre a negyvenes-ötvenes évek egyik legelismertebb magyar színművésze volt, akit hol keblére ölelt, hol pedig a porba döngölt a szakma, tehetségét azonban senki sem merte elvitatni. Gyorsan ellobbanó csillag volt a magyar színház- és filmművészet égboltján. Máig nem egyértelmű, milyen körülmények között is hunyt el 27 esztendős korában.

Pályája rakétasebességgel ívelt felfelé, őt mégis egyre súlyosabb depresszió kínozta

Soós Imre, a negyvenes-ötvenes évek felejthetetlen magyar színésze 1930. február 12-én látta meg a napvilágot Balmazújvárosban, egy nyolcgyermekes, nyomorban tengődő paraszti család sarjaként. 1947 tavaszán a Szabad Nép hirdetésére jelentkezett a Színművészeti Főiskolára: vizsgáján rögtön szemet szúrt ítészeinek elsöprő tehetsége, és pár év múltán már igazi filmsztárrá nőtte ki magát. 1950-ben például a legjobb férfialakítás díját ítélték neki a Karlovy Vary-i filmfesztiválon, a kitüntetést a Ludas Matyi címszerepével érdemelte ki. Miközben folyamatosan foglalkoztatták filmszínészként, színházban is egyre meggyőzőbb sikereket aratott. Először vidéken állt színpadra, 1955-től viszont a Madách Színház művészeként bizonyíthatott. Az ikonikus rendező, Vámos László az évtized derekán osztotta rá Rómeó szerepét, s innentől vett igazán nagy lendületet Soós színházi karrierje. 1954-ben, mindösszesen 24 évesen Jászai-díjjal ismerték el munkásságát, azonban hiába az egymást szorosan követő szakmai bravúrok, a fiatal színész idegállapota az évtized második felében fokozatosan romlott. Óriási csapást jelentett számára, hogy szerelme, Ferrari Violetta külföldre távozott. Már e fájdalmas fordulatot követően öngyilkosságot kísérelt meg, ekkor azonban még megmenekült. Az idegklinikán beleszeretett kezelőorvosába, dr. Perjési Hedvigbe, s hamarosan elvette a nőt feleségül. Soós innentől öles léptekkel közelített végzete felé. De vajon mi is történt azon a végzetes 1957. júniusi napon? Hogyan, milyen körülmények között halt meg az ötvenes évek kimagasló magyar (film)színésze?

Lapozd fel galériánkat, a cikk azonnal folytatódik!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Peg Entwistle képtelen volt feldolgozni, hogy sosem sikerült befutnia filmsztárként, ezért tragikusan fiatalon, mindössze 24 esztendősen végzetes lépésre szánta el magát...

Leadfotó: Fortepan

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Gyökeres változások a TV2-nél: felállt az új hírműsor csapata, amelyben tapasztalt visszatérők és teljesen friss arcok is helyet kaptak.
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.
Lifestyle
Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.
Lifestyle
Egy történelmi, 19. századi kőház megvásárlásával akarta valóra váltani régi álmát a házaspár, ám a kulcsátvétel után azonnal elszabadult a rémálom.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá...