Erről a férfiról mintázták volna Shreket? Óriási a hasonlóság a zöld ogre kitalált karaktere és a pankrátor között

Sikerült meghódítania egy szupermodellt is
A "francia angyal" - ez lett a beceneve - a pankráció egyik főszereplőjévé vált a 30-as évek végén és a 40-es évek elején. A nőket inkább megijesztette a furcsa külső, ám Dorian Leigh, a kor egyik legnagyobb szupermodellje büszkén pózolt vele a fotókon. Sokan úgy vélik, hogy romantikus szálak fűzték őket egymáshoz, ám ez már nem derül ki. A birkózás előtt több évig szolgált a francia haditengerészetnél, ahol mérnökként dolgozott, ám az Egyesült Államokban élte át ő is a nagy amerikai álmot. Legnagyobb sikerét 1944-ben érte el, amikor Bostonban Steve Casey-t legyőzve világbajnoki címet szerzett. Ám hiába a népszerűség és a siker, utolsó éveiben úgy érezte, hogy csak egy "cirkuszi szenzáció", nem pedig a sportág királya. Magányos volt és elveszett. Viszonylag korán, 51 éves korában szívelégtelenségben hunyt el. A pletykák szerint a szó szoros értelmében "összetört a szíve" a magányban. Halála előtt, Bobby Managoff pankrátor gipszlenyomatot készített a csillag arcáról, amit ma a Pennsylvania állambeli York-ban a York Barbell Buildingben őriznek. Szerinted is hasonlít Shrekre?
A fotót a hercegnő férje készítette a brit királyi család tagjáról, aki óriási port kavart a felvétellel.


























