Stohl András: „Mindenkinek van felelőssége és igazsága is” – Rudolf Péter rendezésében különleges darabot mutat be a Vígszínház

„Semmi sem fekete-fehér”

„A Szeget szeggel olyan kérdésekről szól, amikkel régóta nem tud megküzdeni a világ. Szinte amióta ember az ember. A történet középpontjában egy hatalmi játszma áll. Ez lehetőséget ad arra, hogy a hatalom természetrajzáról, túlkapásairól és összetettségéről beszéljünk. Mennyi szín, hányféle szemszög van ebben. Miként torzítja a hatalmon lévőt, a frissen hatalomra kerülőt és azokat, akik kiszolgálják azt. Arra törekszünk, hogy bemutassuk, semmi sem fekete-fehér. Meg kell vizsgálnunk az egyéni indítékokat és a körülményeket is. De azt is meg szeretnénk mutatni, hogy még a legsötétebb pillanatokban is ott lehet a játékosság és fordítva. Ezért egy, a cirkusz világát idéző díszletbe emeltük a történetet. Az összes színész pedig szinte végig jelen lesz a színpadon, így valódi csoportszínházi élményt ad majd az előadás” - emeli ki Rudolf Péter, rendező. „A kilencvenes évek legelején Pécsett eljátszhattam Angelót, akkor nem érzékeltem, hogy a Herceg mekkora szerep, milyen energiákat, koncentrációt igényel. Egy prosperói alkat, összetett személyiség, aki részint a maga habitusából fakadóan, részint a túlzott - mai szóval, akármit is jelentsen - liberalizmusa miatt, engedte, hogy a bűn, az erkölcstelenség eluralkodjon Bécs városában. Egy politikai játszma részesei vagyunk. Le akar számolni tanácsadójával, le akarja rántani róla a leplet, és be akarja bizonyítani, hogy ő sem a megtestesült erkölcs” – meséli a Herceget alakító Kőszegi Ákos.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Kőszegi Ákos

„Az a legizgalmasabb a szerepemben, ami az előadásban. Megpróbálunk ugyanis arra törekedni, hogy bemutassuk, mindenkinek van felelőssége és igazsága is. Angelo a leggonoszabb karakterek egyikeként van számon tartva. Egyszer nagyot hibázik, amiből aztán nehezen tud visszajönni. Úgy gondolom, tudja, hogy hibát követett el és ezzel igazából ő maga sem tud elszámolni” – teszi hozzá az Angelót játszó Stohl András. A történet egyik kulcsmomentuma, hogy a hatalom embere a könyörületért cserébe szexuális szolgáltatást követel. A darab kapcsán tehát el kell gondolkoznunk többek között azon is, hogy a Shakespeare-korabeli Londont ábrázoló „romlott” Bécs világa mennyiben különbözik a miénktől, hogy az elmúlt évszázadokban szabadabbak vagy szabadosabbak lettünk-e, hogy a szexuális kizsákmányolás problémájával az idők során tudtunk-e kezdeni valamit. És persze felvetődik a törvény és a rend, az igazság és a kegyelem, az igazságszolgáltatás és az irgalom elsődlegességének és érvényesítésének problémája is. Ezek azok a kérdések, amiért a Szeget szeggel problémafelvetései nem avulnak el, a XXI. században pedig szinte reneszánszukat élik. A Szeget szeggel a december 9-i bemutató után december 11-én és 16-án, januárban 11-én, 20-án, 21-én és 31-én is látható a Vígszínházban. Nádasdy Ádám fordítása alapján a Szeget szeggel vígszínházi változatát Hársing Hilda és Rudolf Péter készítette. További információ ide kattintva elérhető.

Garas Dezső a múlt századi magyar színjátszás és filmművészet kiemelkedő alakja volt, azt azonban csak kevesen tudják róla, milyen embert próbáló nehézségekkel kellett szembenéznie kisgyermekként.

Leadfotó, fotó: Vígszínház - Juhász Éva

Oldalak

Christmas
A karácsony közeledtével mindenki a tökéletes mézeskalács titkát keresi, és szerencsére létezik is egy különleges, mégis filléres hozzávaló, amely valóban vajpuhává varázsolja az ünnep legnépszerűbb...
Sztárok
A legendás divatház alapítója, Carolina Herrera rendkívül büszke nagymama, elképesztően gyönyörű, 21 esztendős lányunokája ugyanis komoly mérföldkőhöz érkezett.
Sztárok
Nemrég véget ért a TV2 nagysikerű realityje, a Házasság első látásra harmadik évada, ám az egyik legígéretesebbnek hitt páros, Deák Rebeka – vagy ahogy sokan ismerik, Becca – és Horváth Zsolt...
Fashion&Beauty
Ha a téli hónapokban egy kis luxust és melegséget szeretnél csempészni a körmeidre, nincs jobb választás, mint a csokoládé árnyalatai. A gazdag barna tónusok, a bársonyos finish és a finom arany vagy...
Lifestyle
Valaki vagy valami a felszínre hozza, amit a Skorpió elnyomott. Napi horoszkóp.
Sztárok
Míg a hercegné zöldben, családja, Vilmos, György, Sarolta és Lajos talpig kékben kápráztatták el a királyi család rajongóit a Westminster apátságban ma este.