Ikreiről vallott Rúzsa Magdi: az énekesnő elárulta, mi kell ahhoz, hogy nyugodt szívvel hagyja hátra gyermekeit

A család az első számú segítség

Az énekesnő azt is elmondta, hogy a koncertek napján úgy intézik, hogy a férje mindig otthon legyen, és hozzá érkeznek a segítségek, ami általában a család és egy plusz ember. „Természetesen nehéz elindulni, de mivel minden időmet velük és az ellátásukkal töltöm és már másfél évesek, illetve tudom, hogy mire először megébrednek már otthon vagyok, így nyugodt szívvel végzem a dolgom” – folytatta Magdi. Hangsúlyozta, hogy nagyon fontos, hogy az ember megőrizze önmagát. A gyerekeknek is az a jó, ha egy kiegyensúlyozott, boldog édesanya néz rájuk, aki nyugodt körülmények között tudja nevelni őket. „Szerencsésnek érzem magam, hogy az én hivatásom lehetővé teszi azt, hogy megélhessem az anyaságot, és közben megmaradjon a színpad, a közönség szeretete és a zene is” – teszi hozzá az énekesnő. Hogy mi kell ahhoz, hogy nyugodt szívvel hagyja hátra hármas ikreit és a maximumot nyújtsa a színpadon, illetve az alkotásra hogyan hatott ez a megváltozott élethelyzet, a teljes interjúból kiderül.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

29 évvel ezelőtt készült videó került elő Magyarország egyik legkedveltebb műsorvezetőjéről, Ördög Nóráról.

Leadfotó: GLAMOUR/ Zsólyomi Norbert

Oldalak

Sztárok
Auden Wyle már nemcsak híres édesapja miatt kerül a figyelem középpontjába: a 20 éves szépség egyre magabiztosabban építi színészi karrierjét, miközben vörös szőnyeges megjelenéseivel is sorra...
Lifestyle
A kertben megjelenő kártevők sokszor láthatatlanul, mégis rendkívül gyorsan képesek kárt tenni a növényekben, és mire a probléma észrevehetővé válik, már jelentős pusztítást okozhatnak. Egy egyszerű...
Sztárok
A Harry Potter-filmek egyik legellenszenvesebb mellékszereplője kétségkívül Rita Vitrol volt, akinek újságcikkei igencsak hagytak maguk után némi kívánnivalót. A karaktert alakító Miranda Richardson...
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...