Sztárok

Robbie Williams: Évekkel ezelőtt felbéreltek valakit, hogy megöljön

"Erről még nem meséltem nyilvánosan"

Williams lassan ötven esztendős lesz, de akár már nyugdíjba is vonulhatna, hiszen mindent elért a zenei pályán, amiről énekes csak álmodozhat. Szerencsére a nagyszerű művész egyáltalán nem fontolgatja a visszavonulást, szóval bízhatunk abban, hogy még temérdek szórakoztató pillanattal gazdagít bennünket.

A zenei előadó ugyanakkor a közelmúltban mellbevágó nyilatkozatot tett, mellyel villámgyorsan magára vonta a figyelmet: állítása szerint évekkel ezelőtt valaki a halálát kívánta, s állítólag még egy bérgyilkost is fogadtak, hogy az likvidálja a hírességet.

"Ezt még soha, soha, de tényleg soha nem mondtam sehol, de felbéreltek valakit, hogy megöljenek. Erről tényleg nem meséltem még nyilvánosan. De már rég volt. Vannak ilyen dolgok, amikor híres az ember. És én az életem egy pontján tényleg olyan híres voltam, mint mondjuk Michael Jackson. Tizenhét évesen lettem híres, huszonegy voltam, mikor jött a szólókarrier, 80 millió eladott album, tartom a rekordot az egy nap eladott jegyek számában, bla-bla-bla" - idézte a kiváló énekes nyilatkozatát a LadBible nevű brit lap.

Hiába, a hírnévnek súlyos ára van, és olykor tényleg csak a vakvéletlenen - a csillagok szerencsés együttállásán múlik -, hogy egy közönségkedvenc hírességnek nem kell megfizetnie azt.

Ismét filmben lesz látható a gyönyörű magyar modell, ráadásul a főhőst formálja meg a horrorban. A szerep kedvéért teljesen elcsúfították, mutatjuk az első fotókat!

Leadfotó: Daniele Venturelli / Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Sztárok
Varga Izabella a kezdetektől a megszűnésig, vagyis 1998-tól 2021-ig játszott a tévésorozatban.