Bánatában alkoholba menekült a szégyenlős szexszimbólum: idős korára tönkrement lelkileg

Előbb tudott táncolni, mint járni, tizenkét évesen már apja lokáljában lépett fel Rita Hayworth, "a nagy amerikai szerelemistennő”. Élete azonban szomorúan ért véget: idős korára depressziós lett, emiatt gyakran az alkoholban kereste a kiutat.

A fél világ rajongott érte

Eredeti neve Margarita Carmen Cansino, apja spanyol táncos, anyja ír-angol táncosnő volt. A legenda szerint róla nevezték el a Margarita koktélt. 1937-ben férjhez ment Edward Judson menedzserhez, aki sztárt faragott belőle. Beszédórákat vetetett vele, lefogyasztotta, a hollófekete haj előbb gesztenyebarnára változott, végül teljesen kiszőkült, keresztnevét lerövidítették és megkapta az anyai Haworth vezetéknevet, egy elegáns y betoldásával. Rita Hayworth 1939-ben elsöprő (kassza)sikerrel mutatkozott be a Csak az angyaloknak van szárnyuk című filmben. A Columbia stúdió tizenhárom kisebb szerep után kölcsönadta a Warner Brothersnek, ahol megszületett a démoni szőke vamp, a "szerelemistennő". Tánctudását Gene Kelly és Fred Astaire partnereként csillogtatta, a revüfilmek egyszerre tették sztárrá és bálvánnyá. Érdekesség, hogy kellemes hangja ellenére filmjeiben egész pályafutása során más énekelt helyette. További részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A ’60-as években férfiak milliói szerettek volna a gyönyörű Anita Ekberg kegyeibe férkőzni: a svéd származású színésznő bárkit azonnal levett a lábáról, élete utolsó éveit azonban magányosan töltötte.

Leadfotó: Donaldson Collection/Michael Ochs Archives/Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Egy teljesen hétköznapi mosogatási szokás hosszú távon komoly károkat okozhat a serpenyődben, pedig némi odafigyeléssel könnyedén meghosszabbíthatod az élettartamát.
Sztárok
Hatalmas port kavart Gallusz Niki és a 23 évvel fiatalabb hip-hop előadó, Pazicski Tibor kapcsolata; a rapper most egyenesen a kamerák előtt vágott vissza a bírálóiknak.
Sztárok
Magyarország kis túlzással a tehetségkutatók hazája, ám egy nemrég feltűnt érdekes videó bebizonyítja, hogy napjaink legelismertebb és legsikeresebb hazai énekesei szinte mind éppen ezekből a...
Sztárok
Alig néhány héttel azután, hogy hivatalosan is lezárult a válása, Tobey Maguire egészen rendkívüli szerepet vállalt volt felesége, Jennifer Meyer esküvőjén. A Pókember-filmek 51 éves sztárja...
Sztárok
Még soha nem fordult elő Az Árulók történetében, hogy az ártatlanok egymás után három gyilkost is leleplezzenek: Katz Dávid és Lola után ezúttal Kováts Dávidnak kellett távoznia a kastélyból.