Sztárok

Repülőbalesetben hunyt el a 33 éves hollywoodi színésznő

A legjobban fizetett színésznők között volt, de karrierje csúcsán, tragikusan fiatalon érte a halálos szerencsétlenség.

A 30-as évek amerikai dívájának tragédiája

Carole Lombard korának ünnepelt filmcsillaga volt, akinek lába előtt megannyi férfi és egész Hollywood is ott hevert. A szőke szépség 1908. október 6-án látta meg a napvilágot Fort Wayne-ben, Indiana államban. Miután szülei 1916-ban elváltak, édesanyjával a nyugati partra, Los Angeles közelébe költöztek. 12 éves volt, amikor felfedezte őt Allan Dwan rendező, majd 1921-ben meg is kapta a legelső filmszerepét az A Perfect Time című moziban. Az élet mégis úgy hozta, hogy a debütálása után közel négy évig nem szerepelt filmekben.

15 éves korában aztán végül úgy döntött, hogy otthagyja az iskolát és ismét szerencsét próbált a filmiparban. 1925-ben leszerződött a Fox Filmsszel és rögtön főszerepet kapott. 1925-ben több moziban is megmutathatta színészi tehetségét: a többi között a Durand of the Bad Lands című westernben és Marriage in Transit című vígjátékban.

1926-ban súlyos autóbalesetet szenvedett, aminek következtében megsérült arcának bal oldala is, ezt sminkkel ügyesen el tudta tüntetni ugyan, de felépülése után a Foxnál azonban már csak kisebb szerepeket kapott.

Felemelte a filmipar

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A hangosfilmek elterjedése lendítette fel Carole karrierjét. Míg más sztárok eltűntek, őt éppen mély, érzéki hangja mentette meg. 1929-ben forgatta le első hangosfilmjét, immár a Pathe stúdiónál. 1931-ben William Powellel játszott a Man of the World c. filmben, A két színész összemelegedett a forgatás alatt, s még ebben az évben össze is házasodtak. A frigy azonban 1933-ban véget is ért.

1932-ben ismerkedett meg második férjével, Clark Gable-lel a No Man of Her Own forgatásán. A szerelmesek azonban csak hét évvel később 1939-ben keltel egybe. 1933-ban Lombard már a Paramount Pictures A-listás sztárjai közé tartozott. 1936-ban Oscar-díjra jelölték a My Man Godfrey-ben nyújtott alakításáért, ám a díjat végül Luise Rainer kapta meg. Ezután Lombar úgy döntött, évente egy filmet vállal és csak olyat, ami igazán tetszik neki - írja a Starity.

A gyönyörű és tehetséges színésznő azonban utolsó filmjének bemutatóját sajnos már nem élhette meg: autóbalesete után egy újabb szörnyű tragédia pecsételt meg a sorsát.

Részletek a galériában!

A legtragikusabb, hogy a moziban, amit forgatott épp egy olyan karaktert alakított, aki a halálból tért vissza.

Leadfotó és fotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Különös pillanat szakította meg az ATV hétfő esti Egyenes beszéd adását. Szöllősi Györgyi egy komoly belpolitikai elemzés közben került váratlan helyzetbe, a reakciója pedig másodpercek alatt bejárta...
Lifestyle
A C-vitamin az egyik legfontosabb tápanyag, amely nemcsak az immunrendszer működését támogatja, hanem a bőr, az erek és az ízületek egészségéhez is hozzájárul. Bár sokan a citrusféléket tartják a...
Egészség
Ha valaki végre el is tud aludni a nagy hőségben, annak gyakran vannak rémálmai ilyenkor.
Lifestyle
A magyar konyhákban továbbra is bevetik a kotyogós kávéfőzőt, az olaszok pedig továbbra is szertartással készítik benne a kávét.
Egészség
A pajzsmirigyrák nagyon nem játék! Kovács Ákos is felhívta a követői figyelmét arra, hogy menjenek el szűrővizsgálatokra.
Sztárok
A nyilvánosság előtt ma már egészen más kép él a brit királyi család tagjainak kapcsolatáról, mint évekkel ezelőtt. Harry visszaemlékezéseiből azonban olyan mozzanatok is kirajzolódnak, amelyek új...