Sztárok

Pekingi olimpia: elsőként ért célba Liu Shaolin Sándor, majd kizárták a futamból

Szabálytalanság miatt zárták ki Liu Shaolin Sándort. Testvére, Liu Shaoang bronzérmes lett a rövidpályás gyorskorcsolyázók férfi 1000 méteres számában a pekingi téli olimpia hétfői napján.

Első helyen futott be, mégsem kap érmet

Liu Shaoang bronzérmes lett a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres számában a pekingi olimpián, ugyanakkor testvérét, Liu Shaolin Sándort kettős szabálytalanság miatt kizárták és a teljes mezőny végére sorolták.

A fiatalabb Liu fivér harmadik helye azt jelenti, hogy ebben a sportágban ez az első magyar egyéni dobogós helyezés, illetve az első téli olimpia, amelyen a magyarok több érmet nyertek. Két napja a vegyesváltó lett harmadik.

A döntőben két magyar – akiknek édesapjuk kínai – és három kínai korcsolyázó csapott össze. A közel 1000 fős nézősereg utóbbiakat támogatta, és már javában tartott a körözés, sőt, a világkupában ezen a távon vk-hatodik Liu Shaoang az élen is állt, amikor a nagy hangzavarban alig lehetett hallani, hogy leállították a versenyt, mert egy törött korcsolyapenge veszélyessé tette a pályát, amelyet javítani is kellett.

Az új rajtnál a kínaiak ismét megpróbálták "bezárni" a két magyart. Volt lökdösődés is, ebben Liu Shaoang leszakadt – akárcsak a négy éve 500 méteren győztes Vu Ta-csing –, és már nem erőltette a felzárkózást. A hajrára Li Ven-lung is elfáradt, így Liu Shaolin és Zsen Ce-vej küzdött az aranyért, amikor a magyar élre állt, volt egy kisebb ütközésük, de úgynevezett "kölcsönös felelősségnek" tűnt. A célegyenesbe fordulva a kínai két kézzel húzta vissza Liu Shaolint, aki így is elsőként haladt át a célvonalon. A zsűri aztán mindkét esetben a magyarok világklasszisát látta szabálytalannak, így nemcsak a futamból zárták ki, hanem sárga lappal a teljes mezőny végére sorolták.

Rajongók milliói várták, hogy hosszú hetek után a Forma-1 nagyágyújáról valami hírt kapjanak – ez most megtörtént, a hétszeres világbajnok egy mondattal üzent követőinek.

Fotó és leadfotó: MTI/Kovács Tamás

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...