Paul Walker szívszorító fogadalmat tett alig néhány órával a halála előtt: a színész döntése mindent megváltoztatott volna

Paul Walker kész volt új fejezetet nyitni az életében, ám tervei már sosem valósulhattak meg…

Túl korán távozott

2013. november 30-án lesújtó hír rázta meg a világot: mindössze 40 évesen, tragikus körülmények között életét vesztette a közkedvelt amerikai filmsztár, Paul Walker. A Halálos iramban című filmekből ismert színész a balesete napján egy általa szervezett jótékonysági esten vett részt a kaliforniai Valenciában, majd a rendezvényt követően egy barátja, Roger Roads próbakörre vitte őt az új autójával, egy piros Porsche Carrera GT-vel. A sofőr elvesztette az uralmát a kocsi felett, ami először egy lámpaoszlopnak, majd egy fának csapódott, végül pedig kigyulladt. Utóbb napvilágot látott néhány részlet, miszerint a színész túlélhette volna a balesetet: a boncolás során kormot találtak a légcsövében, ami arra utal, hogy még lélegzett, amikor az autó lángba borult. Ennek fényében csak még fájdalmasabb a tudat, hogy Walker nem sokkal a halála előtt hozott meg egy fontos és megindító döntést a jövőjével kapcsolatban. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Megható jelenet zajlott le, mielőtt férjhez ment Paul Walker gyönyörű lánya, Meadow. Mivel édesapja sajnálatos módon nem lehetett ott az esküvőn, ezért Vin Diesel kísérte az oltárhoz a menyasszonyt.

Leadfotó: Lloyd Bishop/NBCU Photo Bank/NBCUniversal via Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Egy ártatlan keresésként indult a nosztalgiahullám során, ám a fiatal nő számára a műholdkép felbecsülhetetlen emléket idézett fel.
Sztárok
Kaya Scodelario a Stylist magazinnak adott friss interjújában elárulta, hogy a 2022-es, mérföldkőnek számító 30. születésnapja óta teljesen másként látja önmagát és az életét.
Utazás
Az Expedia friss rangsora alapján egy igazi rejtett atlanti-óceáni gyöngyszem lett Európa legalulértékeltebb, mégis legvarázslatosabb szigete.
Sztárok
Vilmos herceg szerelmi élete jóval Katalin hercegné felbukkanása előtt is tartogatott komoly érzelmeket.
Lifestyle
Egy többmilliós, elfeledett megtakarítás került elő, ám a kapzsi anyós azonnal lecsapott rá. A meny azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, minden napszemüveg ugyanazt nyújtja, pedig egy apró részlet óriási különbséget jelenthet. A jó hír, hogy néhány egyszerű trükkel otthon is könnyedén ellenőrizheted, valóban azt...