Szabados Ági kiadót alapított és könyvesboltot nyitott

Vajon vakmerőség vagy jó üzletpolitika, ha valaki ma könyvesboltot nyit? Hogyan fér össze ennyi elfoglaltság a magánélettel? Szabados Áginak volt bátorsága az álmai után menni.

A szerelem hozta a helyszínt

A budai rakpart hangulatos, teraszos feljárója párizsi hangulatot idéz. Ha pedig belép a látogató, akkor a varázsos, harminc négyzetméteres könyvesboltban, nemcsak az érzés hatványozódik, de a válogatott könyvek és a tulajdonos által nyújtott személyes élmény is. Szabados Ágnest a nézők már több mint hat éve ismerhetik az RTL Klub Híradójából. Ismertségét pedig már jó ideje az olvasás népszerűsítésére használja. Nincs időm olvasni kihívás! elnevezésű közössége immár több mint 30 ezer követőt számlál, podcastjét nálunk is követhetitek.

"Nyáron, teljesen véletlenül erre sétáltunk a második kerületben, a párommal, aki felnézett és észrevette a rácson a kiadó táblát. Álmomban nem gondoltam, hogy ez a helység számunkra megszerezhető, de azt mondtam, jó, tegyünk egy probát. Végül sikerrel jártunk, annak ellenére, hogy ez egy lakás volt eredetileg, annak viszont elég fura. Én arra gondoltam, ezt a helyet a Jóisten is könyvesboltnak teremtette" - kezdi Ági a helyszínen kalauzolva bennünket.

A párod modell és fotós. Számíthattál rá a megvalósításban?

Pont az a jó, hogy ő nagyon sokat segít “dobozon kívül” gondolkodni, a karaktere is ilyen. Nekem nem biztos, hogy lett volna elég önbizalmam belevágni, ha ő nem bíztat. Nagyon sokat segített, nagyon jó ízlése van, segített tervezni és dönteni. A kreatív részéből kivette a részét.

A könyvesbolt vagy a könyvkiadó ötlete született meg hamarabb?

Valahogy párhuzamosan. Tavaly könyvmenedzsment szakon diplomáztam ami arról is szólt, hogyan lehet érvényesülni a könyves piacon, lehet e egyáltalán, mert ez egy elég bebetonozott rendszer, nehéz új szereplőnek belépnie és nem igazán bíztattak senkit arra, hogy könyvkiadót nyisson. Ma már sok olyan visszajelzést is kapok, hogy “ meghekkelted a könyves szakmát, ráfért”.

Miért szeretne egy ismert híradós könyvmenedzsmentet tanulni?

Most már negyedik éve foglalkozom az olvasás népszerűsítésével és elkezdett érdekelni, mi lenne, ha ez professzionálisabb lenne. Engem tényleg érdekel, hogy egy könyv milyen a papírból készül, milyen a borítója, mennyibe kerül, hogyan áll össze a folyamat, mint project. Tavaly jelent meg egy olvasónaplóm, amit mindennek a tudásnak a hiányában adtam ki és ez arra késztetett, hogy tanuljak.

Hídra néző perspektíva, kanapé és kávé

Mennyire volt nehéz létrehozni mindezt, neked, aki még sohasem vállalkozott hasonlóra?

Nagyon sok mindenen kellett keresztül menni, megtapasztaltam a bürokrácia útvesztőit, olyan új dolgok jöttek szembe, mint adminisztráció és pénzügy, alkalmazottaim lettek. Óriási tanulási folyamat volt megtapasztalni a vállalkozói létet. Az a mázlim talán, hogy borzasztóan lelkes vagyok és kíváncsi, de az biztos, hogy a stresssz kezelését még tanulnom kell. Ha az ember riporter – ez a főállásom – akkor nem fél megkérdezni azt, amit nem tud és mertem segítséget kérni, bár a dolgok kilencven százalékát magma intéztem.

Nagyon hangulatossá tetted ezt a harminc négyzetmétert, nem csak könyvekkel…

Szinte mindent saját magunk terveztünk, a dekorációt is. A kisasztalokat és a könyvekhez futó létrát magam fújtam aranyra, a kanapén pedig bárki kedvére olvasgathat egy csésze kávéval, ha már a járványhelyzet is engedi. Élményt szeretnék közvetíteni, irodalomterápiával is foglalkozom, ha véget ér a járvány, önismereti, terápiás beszélgetéseimet itt szeretném tartani.

Attól nem féltél, hogy egy járvány által súlytott nehéz időszakban, amikor a legtöbb bolt bezár, te éppen megnyitsz?

Szívem szerint már szeptemberben nyitottam volna, de november 17-ig várnom kellett Damoklész kardjával a fejem fellett, mert lehet, hogy bezárják a boltokat. A Libertine azért limitáltan, de várja az olvasni szeretőket és a webshop zavartalanul működik. A könyves szakmában a pici üzletek nincsenek előnyös helyzetben. Ha arra hallgatnék, hogy velük mi van, akkor akár öngyilkossági kísérletnek is tűnhetne, hogy könyvesboltot nyitok, de én valahogy másként szerveződöm, más az elképzelésem, és már van egy közönségem, akinek ha csak egy kis százaléka is eljön hozzám, akkor szerintem ez tud rentábilis lenni.

A NIOK követői nyilván azt remélik, személyesen is találkozhatnak veled. Lesz erre lehetőségük?

Úgy alakítottam át az életem, hogy minél többet itt tudjak lenni, ide is költöztünk a közelbe. A Nincs időm olvasni egy kihívásként indult a barátaimmal, 2016-ban, de kellett hozzá a közösség, hogy a program kiadóvá és bolttá nője ki magát. Tudom, hogy nagyon sokan azért szeretnének idejönni, hogy találkozzanak velem és nem szeretnék csalódást okozni.

Kedvenceink egy polcon

A kínálat a saját ízlésedet tükrözi?

Csak olyan könyvek vannak, amelyekhez tudok kapcsolódni: vagy olvastam, tetszett és szeretem, vagy a NIOK-ban sokat beszéltünk róla – ahol egyébként hosszú a kívánságlista – és tervezem, hogy elolvasom. Itt már egy előszelektált válogatással találkozhatnak a vásárlók. Minden hónapban lesz egy egy téma, közösen is olvashatunk, kibeszélhetjük az élményt és ajánlásokat tehetünk az olvasóknak. Novemberben például a gyerekszemmel íródott könyvek kerülnek fókuszba.

Peller Mariann első regényét is te adtad ki. Hogyan találtatok egymásra?

Képzeld el, megérzések útján, mert ráírtam, hogy “Mariann, nem akarsz írni egy könyvet?”. Erre ő: “Jézusom, Ági, mindjárt befejezem és keresni is akartalak, hogy mit kell ilyenkor csinálni?” Azután fantasztikus volt a közös munka, egy álom project. Azt tudtam megvalósítani vele, amit szerettem volna, a kézirattól a megjelenésig. Olyan spirituális történetet írt egy szerelmi háromszögről, ami engem is berántott. Mariannal együtt álmodtuk meg a borítótervet is és olyan lett, amilyennek szerettük volna.

Szerencsére nálunk is népszerűsíted az olvasást. A Femcafe látogatói milyen témákra számíthatnak a podcastedben?

A Lapozz a 99-re! podcast azért kapta ezt a nevet, mert én az első száz oldalban hiszek. Nem biztos, hogy tíz-húsz oldal után érdemes feladni az olvasást, ezért lett egy ilyen elvem, hogy száz oldalt adok egy könyvnek, ha ezután sem tetszik, akkor félreteszem. Erre épül a podcast, mert ezt a száz oldalt is megspórolhatod, hogy könnyebben válassz olyan könyvet, amire igazán szükséged lehet.

Exkluzív képek Szabados Ágiról és a könyvesboltról a galériában!

Szabdos Ági könyvesboltja pont olyan, mint ő maga: közvetlen, barátságos és tele van mély, hiteles tartalommal.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: Instagram; fotók: Femcafe.hu

Oldalak

Szólj hozzá Te is!