„Annyi kalapot viselt, szó szerint és átvitt értelemben is: színésznő, művész, író, aktivista – de semmi sem volt számára fontosabb, mint az, hogy két gyermek édesanyja. Rendkívüli jelentőséggel bírt mindannyiunk számára” – hangsúlyozta beszédében a néhai ikon sokoldalúságát. McAdams emellett egy kedves személyes pillanatot is megosztott, ami azonnal megolvasztotta a közönség szívét: „Emlékszem, mindig elénekelte a Girl Scout egy régi dalát a forgatásokon, ami annyira jellemző rá: ‘Szerezz új barátokat, de a régieket is tartsd meg. Az egyik ezüst, a másik arany. Így örökké a barátod maradok’. Én is így tekintek a barátomra, Diane Keatonra, akinek élete ezüst és arany színekben ragyogott – egy örök legenda.”
Fotó: Instagram/ evanrosskatz