Sztárok

Oroszlán Szonja tiszta vizet öntött a pohárba: komoly oka van annak, hogy évekre Amerikába költözött

Karrierje csúcsán hagyta el Magyarországot Oroszlán Szonja: a közkedvelt színésznő évekig élt az Egyesült Államokban, aztán a pandémia miatt hazajött meglátogatni a családját, végül itt maradt. Most őszintén elárulta, mi vezette öt évvel ezelőtt odáig, hogy egészen a tengerentúlig utazzon.

A világ másik felére utazott

Oroszlán Szonja 2015-ben mindenkit meglepett, mikor bejelentette, hogy az Egyesült Államokban kezd új életet. Az itthon már elismert színésznőnek szinte mindent a nulláról kellett kezdenie, az elmúlt években azonban sikerült berendezkednie, otthonra talált és barátokat is szerzett Philadelphiában, ám meglepő módon a színház helyett teljesen új területen találta meg a boldogságot. A költözés után beiratkozott egy kétéves állatorvos-asszisztens-technikusi képzésre, és közben egy állatkórházban kezdett dolgozni, majd egyetemistákat tanított orvosi kommunikációra. Másfél éve hazatért Magyarországra, s úgy tűnik, nincs a tervei között, hogy visszautazzon az Egyesült Államokba – jól érzi magát itthon, legutóbb pedig Lilu hivatalos YouTube csatornáján, a Makeup/Down című műsor friss epizódjában mesélt mostani életéről, valamint arról, miért döntött annak idején a költözés mellett.

Lapozz tovább a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Utazás
Öt vármegyére adtak ki figyelmeztetést erős széllökések, nagy mennyiségű eső és zivatarok veszélye miatt.
Lifestyle
A Mérleg ma könnyen bajba sodorhatja magát. Napi horoszkóp!
Sztárok
A 75 esztendős királyt mély és szeretetteljes kapcsolat fűzi a Romániában élő Kálnoky Tibor grófhoz.