60 év után végre napvilágot látott a titok: ezért lett Omega a híres magyar rockegyüttes neve

Rocktörténeti esemény volt 1962. szeptember 23-a, ekkor tartotta ugyanis ezen a néven első koncertjét az Omega. Az évforduló alkalmából a Kossuth Rádió Örökzöld című műsora elevenítette fel a 60 éves pályafutás kiemelkedő állomásait, többek között a kezdeteket, és kiderült az együttes névadásának hiteles története is.

60 évvel ezelőtt alakultak meg

Az Omega együttes megalakulásának 60. évfordulója alkalmából az Örökzöld című szombat esténként hallható műsorban Trunkos András, az Omega menedzsere és producere volt Balog Tamás vendége. Trunkos András megosztotta a hallgatókkal Kóbor János korábbi elbeszélése alapján, hogy miként lett Omega az együttes neve. Hazánkban a hatvanas években kezdődött a beat mozgalom, ami azt jelentette, hogy a külföldi együttesek slágereit kezdték itthon játszani a zenekarok. Gimnáziumi, kollégiumi bandák alakultak és szalagavatókon, iskolai bálokon adták elő ezeket a számokat, ilyen volt az Omega is, mesélte a műsorban Trunkos András.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Omega együttes

Lapozz a részletekért!

Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Oldalak

Sztárok
Jennifer Lopez magánélete hosszú évek óta foglalkoztatja a publikumot, ezért nem meglepő, hogy a rajongók folyamatosan találgatják, vajon ismét nyitott-e egy új szerelemre. Az énekesnő és színésznő...
Lifestyle
Megrázó, ám végül szívmelengető történet borzolja a kedélyeket: egy elhanyagolt, dobozba zárt macska megmentése után a mikrochip ellenőrzése olyan titkot tárt fel, amely teljesen új megvilágításba...
Lifestyle
Heves zivatarok, lokális jégeső és viharos erejű széllökések alakíthatják át radikálisan a mai nap időjárását. A HungaroMet frissített figyelmeztetése alapján tíz keleti vármegyében érvényes az...
Utazás
A közösségi oldalakon nap mint nap bukkannak fel új utazási praktikák, amelyek azt ígérik, egyszerűbbé és kényelmesebbé teszik a nyaralást. Az egyik legújabb kedvenc egy egészen hétköznapi tárgyhoz...
Lifestyle
A legtöbben csak akkor kezdenek foglalkozni a mosdókagylóval, amikor már egyáltalán nem folyik le belőle a víz. Pedig a lefolyó jóval korábban figyelmeztet arra, hogy baj közeleg. Ha időben...
Lifestyle
Hiába permetezel vagy próbálod elhessegetni őket, a darazsak minden nyáron visszatérnek? Lehet, hogy nem véletlenül választják éppen a te kertedet vagy teraszodat. Szakértők szerint több olyan...