Sztárok

Nem tud vezetni? Sorozatosan balesetet okoz a híres színész!

Katy Perry exférje, Russell Brand talán még dinoszauruszra kapta a jogsiját, hiszen egy éven belül most már a második gyalogost ütötte el. Ezúttal egy szerencsétlen hajléktalan bevásárlókocsiját tarolta le, gazdájával együtt.

A híres humorista nem egy vérengző vadállat, vezetési stílusában azonban találunk némi kivetnivalót. Év elején egy igen csúnya ügybe keveredett, mikor Los Angelesben autójával elütött egy gyalogost, és szó nélkül tovább hajtott. A balesetet szenvedett férfi, Victor Sneed sérülései annyira komolyak voltak, hogy kórházba is került, a múlt hónapban pedig benyújtotta a színésznek a számlát, melyben 5,5 millió forintnak megfelelő kártérítést követelt.

A minap egy hajléktalan férfi bevásárlókocsija esett áldozatául, őt azonban a színész nem hagyta cserben, sőt még segített is neki visszapakolni a kocsiba. Természetesen a nagy eseményre rögtön ott termett párújságírói is, hogy kiderítsék mi is történt valójában.. A sztár elmondása szerint amúgy szó sem volt ütközésről, csak éppen arra járt, és mikor meglátta, hogy a pasasnak elgurultak a holmijai, azonnal segített neki összeszedni.

Russell egyébként valóban nagyon segítőkész tud lenni, ha rászorulókról van szó, neve szinte menthetetlenül összeforrt már a különböző hajléktalan sztorikkal. Pár hónapja egy utcán élő férfit, saját otthonában látott vendégül, más alkalommal pedig 600 dollárt ajándékozott egy szimpatikus kukásnak.

Ha Russel így halad a jótékonykodással, a karma előbb-utóbb biztosan utol fogja érni, és amikor ez bekövetkezik, reméljük, a sors valóban az útjába sodor majd egy vállalkozó szellemű egyént, aki végre vezetni is megtanítja majd.

Fotó: en.paperblog.com

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Oldalak

Sztárok
Home&Design
A minimalista, rideg nappalik ideje lassan lejárhat. Egy évszázados ötlet tér vissza a lakberendezésbe, amelynek egyetlen célja van: még otthonosabbá és meghittebbé tenni a lakást.
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy napi nyolc óra alvás mindenkinek elegendő, de a szakértők szerint ez ennél jóval összetettebb kérdés. Az ideális alvásidő ugyanis életkoronként jelentősen eltérhet.
Lifestyle
Hatalmas port kavart egy menyasszony megrendítő története, akinek a saját tanúja próbálta átverni az esküvője előtt a koszorúslányruha miatt.
Fashion&Beauty
A loaferek már rég nem csak az őszi gardrób alapdarabjai: idén nyáron is a legstílusosabb nők kedvencei közé tartoznak. Kényelmesek, elegánsak, és szinte bármilyen szettet képesek egy pillanat alatt...
Utazás
Nyugalmunknak hamarosan vége szakad: északnyugat felől hűvösebb, instabil levegő éri el térségünket, záporokat, zivatarokat és viharos széllökéseket hozva magával.
Sztárok
Sok minden történt a köztársasági elnöki pozíció körül, és eldőlt, hogy Polgár Judit nem vállalja a feladatot.