Emlékszel rá? A 2000-es évek szupersztárja volt, ma már alig hallani róla: így él ma Nelly Furtado

Milliók hallgatták a 2000-es években Nelly Furtado fülbemászó slágereit, a tehetséges énekesnőről azonban ma már csak nagyon keveset lehet tudni. Vajon mi történt vele az elmúlt években?

Az egész világ imádta

Nelly Furtado elképesztő sikereket ért el az ezredfordulón: az 1978. december 2-án született, portugál származású kanadai énekesnő, dalszerzőnő és színésznő szívéhez mindig is közel állt a zene, tehetsége pedig már négyéves korában megmutatkozott, ráadásul mindössze 12 esztendős volt, amikor papírra vetette az első szerzeményét. A világ akkor ismerte meg a nevét, amikor 2000-ben kiadta debütáló, Whoa, Nelly! címet viselő albumát, amely azonnal óriási siker lett – többek között olyan slágereket jelentett meg rajta, mint az I’m Like a Bird (amiért Grammy-díjat is bezsebelt), a Turn Off the Light és az On the Radio (Remember the Days), melyek mind a mai napig nagy népszerűségnek örvendenek hazánkban is. A berobbanása utáni időszakban sem volt megállás: 2003 novemberében jelent meg Folklore című lemeze – erről a Forca lett a 2004-es labdarúgó-Eb dala –, 2006-ban pedig kiadta Loose című albumát, amely csak még tovább növelte a népszerűségét világszerte. Ma már azonban szinte alig hallani róla valamit, és úgy tűnhet, hogy teljesen kivonult a reflektorfényből, hiszen nagyon ritkán beszél a nyilvánosság előtt, a közösségi médiában sem aktív, ráadásul új dalokat sem jelentet meg már hosszú ideje. Vajon hogyan alakultak számára az elmúlt évek és mit csinál napjainkban? Részletek a galériában!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Noha Amanda Lear már nyolcvan felett van, ma is fantasztikusan néz ki. Európa diszkókirálynője sokat tett azért, hogy megőrizze szépségét, mindezt azonban igyekezett egészséges keretek közt tartani.

Leadfotó: John Rogers/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Az RTL hatalmas sikert arató, rekordnézettségű taktikai-lélektani realityjében, Az Árulókban pattanásig feszültek az indulatok, amikor Sapkás Piréz gúnyos megjegyzést tett Vona Gábor beszédére, ami...
Lifestyle
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Sztárok
A TV2 Házasság első látásra című párkeresőjének legosztóbb felesége, Gombos Tünde, vagyis Tücsi nem ismeretlen a nézők számára: korábban a Séfek séfében is feledhetetlen, szókimondó pillanatokat...
Sztárok
A mindössze hétévesen énekelni kezdő Lola évtizedek óta a hazai könnyűzene és televíziózás meghatározó alakja, miközben a népszerű művésznév mögött egy igencsak meglepő polgári név és sikeres életút...
Sztárok
Sylvester Stallone a PaleyFest NY 2026 panelbeszélgetésén felidézte egykori heves rivalizálását Arnold Schwarzeneggerrel, kijelentve, hogy mára „jó barátok” lettek. A 80 éves színész a Tulsa King...
Sztárok
A kétszeres Oscar-díjas színésznő, Hilary Swank egy kreatív Instagram-videóban jelentette be, hogy 52 évesen a harmadik gyermekével várandós, aki a tervek szerint idén decemberben jön majd a világra.