Gene Hackman 1930. január 30-án, a kaliforniai San Bernardinóban látta meg a napvilágot. Tizenhat esztendősen tengerészgyalogosnak állt, majd rádiós műsorvezetőként is kipróbálhatta magát, végül azonban mégis inkább a színészethez kapott kedvet. A hivatás fortélyait a Pasadena Playhouse színiiskolában sajátította el, ahol Dustin Hoffman volt az egiyk növendéktársa. A rigorózus tanárok egyik későbbi színésznagyságnak sem jósoltak rózsás jövőt, Hackman azonban nem adta fel: New Yorkba költözött, majd George Morrison iskolájában folytatta tovább tanulmányait.
A színész harmincas évei végén hívta fel magára a figyelmet olyan kultklasszikusokkal, mint a Bonnie és Clyde (1967), vagy épp a Francia kapcsolat (1971), melynek főszerepe - Jimmy Doyle, a keményöklű New York-i kopó - meg is hozta számára az első Oscar-díjat. Később olyan mozikkal öregbítette hírnevét, mint A Poszeidon-katasztrófa (1972), a Magánbeszélgetés (1974), az Éjszakai lépések (1975), A dominó-elv (1977), A híd túl messze van (1977), a Superman (1978), a Lángoló Mississippi (1988), vagy Clint Eastwood Nincs bocsánat (1992) című westernje, melyért második Oscar-díját is besöpörte: valósággal lubickolt Little Bill Daggett, a szadista seriff hálás szerepében. Hackman a későbbiek során A cég (1993); a Gyorsabb a halálnál (1995); a Madárfészek (1996); az Államérdek (1997) és a Tenenbaum, a háziátok (2001) egy-egy szerepében bizonyította be, hogy a színészet még mindig a kisujjában van. A kétezres évek első felében azonban visszavonult a mesterségétől, majd íróként, illetve festőként is letette a névjegyét. Halála előtt hosszú évtizedekig nem mutatkozott a nyilvánosságban.
Fotó: pinterest.com
Gene Hackman 1930. január 30-án, a kaliforniai San Bernardinóban látta meg a napvilágot. Tizenhat esztendősen tengerészgyalogosnak állt, majd rádiós műsorvezetőként is kipróbálhatta magát, végül azonban mégis inkább a színészethez kapott kedvet. A hivatás fortélyait a Pasadena Playhouse színiiskolában sajátította el, ahol Dustin Hoffman volt az egiyk növendéktársa. A rigorózus tanárok egyik későbbi színésznagyságnak sem jósoltak rózsás jövőt, Hackman azonban nem adta fel: New Yorkba költözött, majd George Morrison iskolájában folytatta tovább tanulmányait.
A színész harmincas évei végén hívta fel magára a figyelmet olyan kultklasszikusokkal, mint a Bonnie és Clyde (1967), vagy épp a Francia kapcsolat (1971), melynek főszerepe - Jimmy Doyle, a keményöklű New York-i kopó - meg is hozta számára az első Oscar-díjat. Később olyan mozikkal öregbítette hírnevét, mint A Poszeidon-katasztrófa (1972), a Magánbeszélgetés (1974), az Éjszakai lépések (1975), A dominó-elv (1977), A híd túl messze van (1977), a Superman (1978), a Lángoló Mississippi (1988), vagy Clint Eastwood Nincs bocsánat (1992) című westernje, melyért második Oscar-díját is besöpörte: valósággal lubickolt Little Bill Daggett, a szadista seriff hálás szerepében. Hackman a későbbiek során A cég (1993); a Gyorsabb a halálnál (1995); a Madárfészek (1996); az Államérdek (1997) és a Tenenbaum, a háziátok (2001) egy-egy szerepében bizonyította be, hogy a színészet még mindig a kisujjában van. A kétezres évek első felében azonban visszavonult a mesterségétől, majd íróként, illetve festőként is letette a névjegyét. Halála előtt hosszú évtizedekig nem mutatkozott a nyilvánosságban.