Sztárok

"Örökké bánni fogom" - Molnár Csilla szerelme úgy érzi, megakadályozhatta volna a szépségkirálynő halálát

Az elragadó Molnár Csilla még csak 16 éves volt, amikor Magyarország Szépe lett – alig egy évvel a győzelem után azonban önkezével véget vetett az életének. Szerelme, Futács Károly több évtized elteltével sem tudja feldolgozni kedvese elvesztését, úgy érzi, megakadályozhatta volna a tragédiát.

Ma lenne 53 éves

Molnár Csilla 1969. január 20-án látta meg a napvilágot Kaposváron – már egész kicsi korában felfigyeltek kivételes adottságaira, s ahogy teltek-múltak az évek, a bájos kislányból egy igéző szépségű fiatal nőtt lett. 1985-ben jelentkezett a Miss Hungary szépségversenyre, amit – messze a legmagasabb pontszámmal – meg is nyert, így hivatalosan ő lett Magyarország Szépe, valamint a korona büszke tulajdonosa. Ám ez nem minden, hiszen nem sokkal később Máltán, a Miss Európa szépségversenyen a dobogó harmadik helyezettje lett. Győzelme után néhány hónappal úgy döntött, magántanulóként folytatja a gimnáziumot, hogy eleget tudjon tenni a királynőségével járó felkéréseknek – sikerét, valamint népszerűségét azonban a magánéleti problémák, a családi légkört mérgező konfliktusok és a mindennapjait megkeserítő alaptalan pletykák árnyékolták be. Lelki gondjait pedig még inkább tetézte az apjával való viszonya, aki nem nézte jó szemmel, hogy szeretett lánya egy nála 21 évvel idősebb férfival van együtt. Csilla egy ideig titokban tartotta a kapcsolatát Futács Károllyal, aki élete első és utolsó nagy szerelme volt. A néhai szépségkirálynő kedvese a mai napig úgy érzi, Csilla halála elkerülhető lett volna, ha ő a végzetes napon máshogyan cselekszik…

A fiatal lány édesapja fenntartásokkal kezelte a románcot, mivel azon túl, hogy hatalmas volt köztük a korkülönbség, Károly nagy nőcsábász hírében állt. A férfit azonban teljesen megbabonázta a gyönyörű Csilla, s mindig úgy érezte, ő volt számára az igazi. Még házasságot és gyereket is tervezett vele, ám a sors közbeszólt.
Kattints a további képekért!

Tim Berglingre, azaz művésznevén Aviciire még 2018. április 20-án találtak holtan Omán fővárosában, Maszkatban – a lemezlovas saját maga vetett véget életének, ám halálát a mai napig számos rejtély övezi.

Leadfotó: Fortepan / Gábor Viktor

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.
Fashion&Beauty
Rihanna ismét elképesztő külsővel jelent meg: a barbadosi énekesnő nemrég a Fenty és a Puma közös eseményén tette tiszteletét, ahol mindenki megcsodálhatta vadonatúj frizuráját.