Megvan a Miss Balaton idei győztese: ennek a gyönyörű lánynak a fejére került a korona

Csupor Olívia fejére került a korona a 2022-es Miss Balaton balatonfüredi döntőjén, első udvarhölgynek Németh Vivient, második udvarhölgynek Czepek Katát választotta a zsűri, melynek elnöki székében Nánási Pál foglalt helyet.

Balogh Eleni továbbadta a Miss Balaton koronáját

A nyár a végéhez közeledik, a Miss Balaton-család pedig új királynőt ünnepel. A döntő estéjén szinte tapintható volt az izgalommal teli várakozás a levegőben, hiszen a pandémia miatt az elmúlt két évben nem volt királynőválasztás a Balatonon. Végül óriási ováció közepette választották az idei királynővé a 25 éves, budapesti Csupor Olíviát. „Nem hiszem el, hogy ez megtörtént, nagyon nehéz most megszólalni” – árulta el a győzelme kapcsán Olívia, akinek többek között két ikertestvére szurkolt a nézőtér soraiban. „Egy ilyen cím nagy felelősséggel jár, így kicsit féltem is ettől a pillanattól. Nagyon boldog vagyok, de tudom, hogy nem lesz könnyű ezen az úton. Ha tehetném, mindegyik lánnyal megosztanám a koronát.” Galériánkban mutatjuk a győztest és udvarhölgyeit, valamint további részleteket is elárulunk az izgalmakkal teli estéről!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Némelyikük tényleg elképesztően sokat változott.

Leadfotó: Red Lemon

Oldalak

Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...
Egészség
Ha fogyni szeretnél, nem feltétlenül kell drága és különleges alapanyagokat vásárolnod: egy méltatlanul elfeledett köret is sokat segíthet abban, hogy hosszabb ideig jóllakottnak érezd magad.
Lifestyle
A szeptember tökéletes alkalom arra, hogy ne csak a ruhatárunkat, hanem az otthonunkat is felkészítsük a hűvösebb hónapokra: néhány gyakran elfelejtett textília különösen megérdemli ilyenkor a...
Sztárok
Sarah Michelle Gellar egy megható bejegyzésben ünnepelte meg fia, Rocky 14. születésnapját, megmutatva a rajongóknak, hogy a kamasz fiú megszólalásig hasonlít édesapjára, Freddie Prinze Jr.-ra.
Sztárok
Megrázó és egyben inspiráló vallomást tett Szalay Bence a Celeb vagyok, ments ki innen! adásában. A 33 éves színész a dzsungelben, csapattársának, Sápi Vivinek nyílt meg először a nyilvánosság előtt...
Lifestyle
Ahogy a hőmérséklet tartósan 15 fok alá süllyed, a poloskák tömegesen indulnak meg a meleg lakások felé, hogy védett rejtekhelyet találjanak a közeledő téli hónapokra az ablakok és redőnyök környékén...