Sztárok

Mi lett vele? Elhagyta albérletét, s most a világtól elvonultan él és alkot Mester Tamás

Remeteéletre rendezkedett be

A Bors információi szerint Mester Tamásnak nemrégiben felmondták az albérletét, az énekes pedig nem újabb lakásba költözött, hanem úgy döntött, kicsit elvonul a világ elől: egy jurtában rendezkedett be, ahol jelenleg is él és folyamatosan alkot. Mester egyik barátjának van egy halastava, a férfi pedig felajánlotta a legendás zenésznek, hogy a nyári hónapokra költözzön a tó mellé - addig, amíg el nem készül az a hordozható jurta, ahol a zenész folyamatosan alkothat majd.

Mester Tamás korábban elmondta, hogy hat éven keresztül dolgozott egy meditációs albumon, amit végül jelenlegi otthonában, a már említett jurtában fejezett be. A híresség a jurtában egy ministúdiót is berendezett, sőt kíváncsi rajongóinak részletesen bemutatta új hajlékát. A művész által közzétett fotókon jól látható, hogy a jurta gyakorlatilag egyetlen kör alakú lakás, ahol a konyha, a háló és a stúdió mind-mind egy légtérben helyezkedik el. A Mester Tamás által használatba vett lakójurta egyébként hat méter magas.

Úgy tűnik, a hűséges rajongókat is lenyűgözte új életkörülményeivel az önkeresés magányos művésze. A kérdés már csak az, hogy vajon mikor lepi meg újra a publikumot egy emlékezetes számmal?

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Te is láttad a 2003-ban bemutatott A rém című filmet? És az megvan, milyen döbbenetesen eltorzult külsővel jelent meg a vásznon az egyébként álomszép színésznő, Charlize Theron?

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Az RTL 2027-es kínálatában visszatérnek a közönségkedvencek, miközben új realityk, sorozatok és közéleti műsorok is érkeznek. A csatorna több műfajban készül friss tartalmakkal, és új televíziós...
Sztárok
Ókovács Szilveszter egy sejtelmes Facebook-bejegyzésben üzent menesztése után, amelyben egy 2020-as találkozót és Magyar Péterre utaló sorokat idézett fel. Felesége közben nyilvánosan kiállt mellette...
Sztárok
Tizenöt év után tért vissza Liptai Claudia a Mokka stúdiójába. Péntek reggel Henry Kettner oldalán köszöntötte a nézőket, láthatóan felszabadultan, humorral indítva az új korszakot a TV2 reggeli...
Sztárok
A nyolcvanas évek egyik legelbűvölőbb színésznőjéért férfiak milliói rajongtak, ám a világhírnév ellenére végül hátat fordított Hollywoodnak – napjainkban Mia Sara már egészen más életet él.
Sztárok
Pumped Gabó neve már a kezdektől összeforrt a Balaton Sounddal és a feltűnő fesztiváltánccal, ám egy friss podcastbeszélgetésben elárulta: sokan még mindig azt hiszik, valóban így hívják, művészneve...
Sztárok
A Forma–1 istállója ma már nem csupán a technikai zsenialitás és a sebesség szentélye, hanem a nemzetközi divatvilág kifutója is, ahol a pilóták barátnői és feleségei épp akkora reflektorfényt kapnak...