Gólyahír: megszületett a TV2 gyönyörű műsorvezetőjének negyedik gyermeke

Kislány lett, gyönyörű nevet kapott
Ahogy a várandósságát is hónapokig titkolta, úgy a pici érkezését sem kürtölte azonnal világgá. Már május elején világra jött a család legkisebb tagja, de csak most beszélt róla először. Egy friss interjúban elmondta, hogy két fia és egy lánya után ismét kislánya született, aki a különleges csengésű Nadin nevet kapta.
Az anyuka elmondása szerint Nadin alapvetően nyugodt kislány eddig, éjszaka is csak egyszer ébred fel. Ráadásul a nagytesók is besegítenek, ahol tudnak. „Noa például szuper segítség. Ő tényleg mindent csinál, ráadásul bátran és örömmel. Megfürdeti, átöltözteti, tisztába teszi Nadint. Alex is mindent csinálna, de az valószínűleg életveszélyes lenne. Neki is izgalmas, hogy már nemcsak öcs, hanem báty is. Azzal, hogy ő most önállóbb vagy együttműködőbb, azzal tud a legtöbbet segíteni, és ezt érzi is” – fogalmazott Szekeres Nóra a magazinban.
Gratulálunk az egész családnak!
Gönczi Gábor és felesége második gyermeküket várják, ám kisfiúkat, Áront csak nehezen tudták hozzászoktatni testvére érkezéséhez.

























