Sztárok

„Pótolhatatlan veszteséget jelentett a halála” – Gálvölgyi János kezei közt hunyt el a csupán 58 éves, leukémiás Márkus László

Márkus László mindössze 58 éves volt, amikor elragadta őt a halál – pályatársa, Gálvölgyi János ott volt a helyszínen, amikor példaképe, a nagyszerű színész örökre lehunyta szemeit.

Egy ember, aki csak és kizárólag a szakmájának élt

Kossuth- és háromszoros Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész – ő volt Márkus László, aki már gyerekként is szívesebben üldögélt a mozikban, mint az iskolában, így nem is volt túl jó tanuló, ezért tanulmányait is több intézetben folytatta, miután eltanácsolták őt első középiskolájából. Első színházi élményét Lakner bácsi gyerekszínházában élhette át, ahová szereplőként jelentkezett, a lámpaláztól azonban alig tudott megszólalni, így nem élete legfelemelőbb pillanata volt az a nap – mégis az egyik legnagyobb magyar színész vált belőle a nehéz kezdetek és származása ellenére is. Kitartása, szorgalma és tehetsége tehát meghozta számára a sikert, de ahogyan arról korábban már mi is beszámoltunk, magánélete már kevésbé volt annyira kiegyensúlyozott és egyértelmű, mint karrierje. A szerelem nem érdekelte, csak a színjátszásnak élt, többen pedig azt is pletykálták róla, hogy a férfiakhoz vonzódik, ám kiderült, hogy ez nem igaz: Márkusnál egy fiúgyermekeknél előforduló rendellenességet diagnosztizáltak, melynek következtében a színész felnőtt korára aszexuálissá vált. Ez az állapot azonban nem volt olyan súlyos, mint amire 1975 őszén fény derült: ekkor mutatkoztak nála a gyógyíthatatlan leukémia első tünetei, mely végül halálához vezetett 13 évvel később – Gálvölgyi János épp ott volt a helyszínen, amikor jó barátja és kollégája elhunyt, Márkus születésnapja alkalmából pedig a színész újból felidézte azt a végzetes, szomorú napot.

Lapozz a folytatásért!

Oldalak

Sztárok
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.
Sztárok
Sokan felfigyeltek arra, hogy Ördög Nóra súlya a karrierje fellendülése óta nem igazán ingadozik. Most elárulta, hogy tud még mindig ilyen csúcsformában lenni.