Sztárok

Márai Sándor titkos szeretője volt a magyar Greta Garbo: a gyönyörű színésznő szenvedélyes viszonyt folytatott az íróval

Mezei Mária a végzet asszonyaként a színpadon több férfit is elcsábított, ez pedig magánéletében sem volt másképp: még a híres írót, Márai Sándort is az ujjai közé csavarta, pedig a férfi akkor már nős volt.

Egész életében súlyproblémákkal küzdött

Mezei Mária 1909-ben látta meg a napvilágot Kecskeméten dr. Mezei Pál közjegyző gyermekeként: anyja lánya születése után gyermekágyi lázban elhunyt csupán 26 évesen, így az özvegy édesapa egyedül maradt a 11 hónapos Máriával. Később aztán feleségül vett egy megözvegyült asszonyt, akinek már volt egy lánya, így Mária egy kedves mostohaanyát és egy nővért is kapott az élettől, akikkel meglehetősen jó viszonyt ápolt. Apjával azonban voltak nézeteltéréseik: Pál mindenáron jogásznak szánta őt ügyvéd lévén, Mária azonban azzal zaklatta apját, hogy színésznő szeretne lenni. A férfi viszont hazugnak tartotta a színészetet, így nem engedte lányának, hogy ezt az utat válassza, ezért Mezei egyetemi tanulmányait jogi karon kezdte, majd későbbi férje kedvéért átiratkozott magyar-francia-filozófia szakra. Máriában azonban végig benne égett a színpad iránti vágy, így meggyőzte apját, aki végül elvitte Pestre Hevesi Sándor rendezőhöz a lányát, hogy döntse el ő, alkalmas-e a tehetséges Mária színésznőnek. Hevesi csupán annyit mondott neki, hogy fogyjon le 10 kilót, majd jelentkezzen újra – ezzel a mondatával rátapintott az akkor még kövérkésnek számító Mezei gyenge pontjára, hiszen a lány egész életében súlyproblémákkal küzdött. Minden vágya az volt, hogy sovány és karcsú legyen, ám rossz géneket örökölt e tekintetben édesapjától, így fogyni csak nehezen tudott. Mire azonban elismert színésznő vált belőle, a vágyott alakot is elérte drasztikus diétákkal és sok mozgással, így szép arcához már tökéletes idomok is társultak. Nem meglepő tehát, hogy minden férfi érte epekedett, még Márai Sándor is, akinek felesége volt, mégis titkos viszonyt kezdett Mezeivel…

Mezei hosszú, rögös utat járt be, mire elismert színésznő lett, ám valódi és sokoldalú tehetségét soha nem volt igazán alkalma megmutatni, hiszen legtöbb szerepében hősnők helyett a csábító végzet asszonyát alakította, pedig a legnagyobb drámai színésznők közé is emelkedhetett volna.
Kattints a további képekért!

Muráti Lilit korának első modern magyar nőjeként tartották számon, aki imádott független lenni, és a férfiaknak sem rendelte alá magát, ettől is volt ő olyan különleges.

Leadfotó: Fortepan/Fortepan

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.