Sztárok

Nem kímélte az idő a MacGyver egykor sármos címszereplőjét: friss fotóin felismerhetetlen a 73 éves Richard Dean Anderson

A MacGyver 1985 és 1992 között futott az Egyesült Államokban, de Magyarországon is komoly rajongótáborra tett szert. A tévésorozat harminc évvel ezelőtt ért véget, és bár azóta láthattuk Richard Dean Andersont a kisképernyőn, sőt a nagyvásznon is, a hajdanán közönségkedvenc színész később visszavonult a rivaldafénytől. De hogy néz ki most, jócskán túl a hetvenen?

A találékony titkosügynök itthon is kultfigura lett

Richard Dean Andersont általában amolyan "egyfilmes" színésznek szokták tartani: kétségtelen, hogy életművének legfontosabb tétele a MacGyver (1985-1992) című tévésorozat, melyben egy precíz, minden helyzetben nyugodt, hihetetlenül találékony titkosügynököt formált meg. Az akció- és kalandelemekkel fűszerezett, olykor egészen bájos humorú széria Magyarországon is tetszésre talált, a kilencvenes években a hazai televízió is hangos sikerrel vetítette, de Richard Dean Anderson a sorozat lecsengését követően sem tűnt el a köztudatból. Láthattuk például a Csillagkapu című - szintén kultikus - tévészériában, sőt egy-két nagyjátékfilmben is felbukkant. Azóta azonban teljességgel visszavonult a szakmájától, s immáron a nyugdíjaséveit tölti. De hogy is néz ki ma az egykoron sármos - a magyar hölgynézők szívét is megdobogtató - sorozatsztár? Lapozz: máris mutatjuk!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Hasselhoff idén júliusban ünnepli majd 71. születésnapját. Az egykori sorozatsztár már egyáltalán nem emlékeztet korábbi önmagára.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Elvis Presley öröksége nemcsak a zenetörténetben él tovább, hanem családja révén is, amely iránt a rajongók évtizedek óta töretlen érdeklődést mutatnak. Bár a Király unokái ritkán szerepelnek a...
Sztárok
Ismét elérkezett a nagy nap, a hazai Forma-1-es rajongók pedig lázban égnek. Itt tűnhetnek fel a sztárpilóták Budapesten.
Lifestyle
Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.
Lifestyle
A macskák viselkedése sokszor rejtélyesnek tűnik, pedig számos szokásuknak egészen logikus magyarázata van. Ha a te cicád is rendszeresen az ágy végében, a lábadnál telepszik le éjszakára, érdemes...
Lifestyle
Különös páros keltett riadalmat a kaliforniai forgalomban: a kiérkező állatmentőt a helyszínen és az állatorvosnál is meglepetés várta.
Lifestyle
A népszerű túra-applikáció váratlan leállása miatt eltévedő három fiatal tragédiájáról már számos lap beszámolt. Megdöbbentő részletek derültek ki.