Ennek köszönheti az 58 esztendős Laura Dern, hogy még mindig olyan az alakja, mint egy 20 évesnek

Laura Dern már az ötvenes évei végén jár, de ezt egyáltalán nem mondanánk meg róla, ugyanis olyan fantasztikus formában van még mindig, mint amikor fiatalon berobbant a köztudatba – ez pedig nem véletlenül van így.

Éppoly csodásan fest, mint évtizedekkel ezelőtt

Laura Dern 1967. február 10-én született Los Angelesben, a filmvilágban otthonosan mozgó szülők gyermekeként, Bruce Dern és Diane Ladd színészek lányaként. Már csecsemőként körülvette a filmek világa: a forgatásokon töltött idő, a kulisszák mögötti pezsgés és a filmes szakma nyüzsgése mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy már gyermekkorában több kisebb szerepet kapjon. A szülei hatása és a korai filmes élmények egyértelműen meghatározták Laura sorsát: már fiatalon eldöntötte, hogy ő maga is a színészi pályát választja. Gyermekként és kamaszként különc, lázadó szellemben nőtt fel, 1960-as évek kontrakultúrájának hatására: szülei keleti filozófiával és politikai radikalizmussal ismertették meg, ezért az osztálytársai gyakran furcsának, szokatlannak látták őt, ráadásul magas. karcsú, szinte törékeny alakja, kissé görnyedt tartása miatt gyakran kilógott a sorból – külseje azonban később nemhogy az előnyére vált, de a védjegye is lett. Első komoly sikere 1980-ban jött el, amikor Adrian Lyne Rókák című tinifilmjében játszott Jodie Foster mellett, ezt követően számos kisebb szerepben tűnt fel, de kitartása és bátran vállalt szerepei hamar meghozták az eredményt: a Maszk vak lányaként, valamint a Sima száj című film karaktereként elindult a csillogás felé vezető úton. David Lynch Kék bársony című filmjében játszott főszerepe igazi áttörést hozott, ám következő jelentős filmes szerepéig négy évet kellett várni, ami szintén Lynch Veszett a világ rendezésében valósult meg. 1991-ben a Rózsa és tövis című filmben nyújtott játéka a kritikusokat is nagyban lenyűgözte: a déli fiatal szobalányként, szabad szellemű, szexuálisan érett karakterként játszott, ami Oscar-jelölést hozott számára, és anyjának, Diane Laddnak is, de a későbbi években folyamatosan kiemelkedő, gyakran kisebb, de nagyon értékelt emberi drámákban tűnt fel. Pályafutása mellett a magánélete is izgalmasan alakult: korábban olyan hollywoodi sztárokkal járt, mint Treat Williams, Renny Harlin, Kyle MacLachlan, Jeff Goldblum és Billy Bob Thornton, mígnem 2005-ben a zenész Ben Harperrel kötötte össze az életét – frigyükből, amelynek 2013-ban lett vége, egy kislány, Jaya és egy kisfiú, Ellery született. A színésznő a mai napig Hollywood egyik nagy kedvence, ráadásul a nők példaképe is egyben, ugyanis hiába közeledik már a hatodik X-hez, még mindig elképesztően jó formában van, és simán letagadhatna akár 10 évet is a korából. Vajon mi a titka? Galériánkban eláruljuk!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Michael Kovac/The Hollywood Reporter via Getty Images

Forrás: Women's Health

Oldalak

Fashion&Beauty
A nyarat az élénk, neon árnyalatok uralják évek óta, de idén ősszel sem maradunk izgalmas színek nélkül. A 2026-os koraőszi szezon egyik kedvence lesz a paprika nadrág, amit jól kombinálhatsz a...
Sztárok
A Tankcsapda énekese, Lukács Laci pont csinált valamit a háttérben, és ezt szóvá is tette.
Lifestyle
Az új jogszabályt csütörtök esti Magyar Közlönyben hirdette ki az ideiglenes államfő, azaz Forsthoffer Ágnes.
Sztárok
Charlie Chaplin neve egyet jelent a filmtörténelem aranykorával, ám a legendás színész és rendező családjában ma is akadnak olyan leszármazottak, akik saját tehetségükkel vívták ki az elismerést....
Lifestyle
A Mérlegnek különleges napja lesz: egy családtag vagy közeli barát megnyílhat előtted, és ez közelebb hozhat benneteket egymáshoz. Olvass tovább!
Lifestyle
Felesleges drága csapdákra költened: egy pofonegyszerű, filléres konyhai trükkel kíméletesen, mégis hatékonyan tarthatod távol a kártevőket.