Iszonyúan elcsúfította a plasztika az egykor gyönyörű színésznőt: eltorzult vonásaival ma már felismerhetetlen

A múlt század egyik nagy szexszimbóluma volt Lara Flynn Boyle, ám a temérdek plasztikai műtét következtében arca teljesen elvesztette természetes szépségét, ő maga pedig egyáltalán nem emlékeztet egykori énjére.

Túl sok volt a plasztika

A Twin Peaks Donna Haywardjaként megismert Lara Flynn Boyle története egy újabb szomorú példája annak, hogy az örök szépség és fiatalság iránti hajsza milyen szörnyű következményekkel járhat. A most 54 esztendős színésznő egykor a természetes báj, valamint kisugárzás tökéletes megtestesítője volt, ez pedig annyira vonzóvá tette őt, hogy kevés olyan férfi volt, akinek szívét ne ejtette volna rabul. Ám az idő múlásának gondolatával sosem tudott megbarátkozni, ezért drasztikus lépéseket tett az ellen, hogy a korosodás első jelei megjelenjenek az arcán – ez pedig óriási hiba volt. Az egykor gyönyörű híresség ma már árnyéka önmagának: a plasztikai műtétek olyannyira eltorzították vonásait, hogy ő maga döbbenetes látványt nyújt, azt pedig már mondanunk sem kell, hogy fel sem ismernénk, ha szembe jönne velünk az utcán. A róla készült friss fotókért kattints a galériára!

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Az 1940-es születésű svájci celebritást kiterjedt kozmetikai műtétjei okán ismeri a világ. A híresség a plasztikai beavatkozásoknak köszönhetően macskaszerű külsőt öltött: egyedi arca olyannyira összefonódott a nevével, hogy ma már sokan azt sem tudják, hogyan nézett ki ifjú éveiben.

Leadfotó: ABC Photo Archives/Disney General Entertainment Content via Getty Images

Forrás: E! News

Oldalak

Fashion&Beauty
Kaia Gerber olyan elegáns és trendi műszőrme kabátban lépett utcára, hogy egyből kedvünk támadt beszerezni egy hasonlót.
Lifestyle
Eddig nem igazán volt tisztázva, hogy használhatunk-e más, pakolásra alkalmas eszközt a hivatalos bevásárlókosár, vagy kocsi helyett.
Christmas
Ahogy a decemberi fények lassan felgyúlnak a városokban, és a karácsonyi illatok átjárják az utcákat, az utazók szívét egyre inkább a világ legvarázslatosabb ünnepi úti céljai vonzzák. A Travel and...
Lifestyle
Újítást kapnak a Meta platformjai, mivel a cég végre rájött, hogy rengetegen ütköznek problémákba a használat közben.
Sztárok
A kincsvadász Fejes Tamás egy gyerekkori emléket idézett fel a TV2 műsorában.
Egészség
Sokan azért pucolják meg a gyümölcsöt vagy zöldséget, hogy elkerüljék a koszt, a vegyszermaradványokat, vagy mert egyszerűbbnek tűnik így a fogyasztás, ám nem is sejtik, hogy épp a hámozással dobják...