Sztárok

Még mindig beszédproblémákkal küzd, mégis visszatért a színpadra a stroke-ból felépült Lang Györgyi

"Fantasztikusan derűs, tele van élettel, hálával, örömmel"

A 62 éves Falusi Mariann a Bestnek elárulta: Lang Györgyi ugyan jelenleg is beszédproblémákkal küzd, élni akarása, hite, optimizmusa, mentális állóképessége irigylésre méltó. Minden jel arra utal tehát, hogy az énekesnő már túl van a nehezén.

"Azon kívül, hogy a beszéddel akadnak problémá – például Mari helyett 'Mai-nak' hív, mert nem tudja kimondani az 'r' betűt - szellemileg abszolút topon van, és mentálisan is ő a legerősebb ember, akit ismerek. Fantasztikusan derűs, tele van élettel, hálával, örömmel. Nem véletlen, hogy három héttel a sztrókja után már mikrofon mögé ült, és együtt vezettük a közös rádióműsorunkat. A hallgatók is imádják, ahogy beszél, mámorítóan édes" - mesélte Falusi Mariann.

Az énekesnő tréfásan hozzátette: ő és Lang mostanában nemigen vágnak egymás szavába. Falusi Mariann egyébként a kultikus Pa-dö-dő jövőjét illetően is optimistán nyilatkozott: szerinte kolléganője mára tényleg a gyógyulás útjára lépett, felépülése kifejezetten jól halad, így nagyon valószínű, hogy válthat még jegyet Pa-dö-dő koncertre a közönség.

A Kongresszusi Központban egyébként nemcsak Lang Györgyi, de régi jó barátja, Kulka János Kossuth-díjas színművész is fellépett. A két hírességet korábban gyengéd érzelmek fűzték össze, később pedig sorstársakká váltak, ugyanis mindketten átestek a stroke-on.

„Főiskolás korukban egy párt alkottak, öt évig voltak élettársak, és azóta is jó kapcsolatot ápolnak. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Ott segítünk egymásnak, ahol és amiben csak tudunk” - összegezte Falusi Mariann.

Közösségi oldalán osztotta meg követőivel a jóképű híresség, mi is történt pontosan – a kommentelők nem győztek csodálkozni azon, mit művelt magával az énekes.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Harry fia, Archie herceg a mai napon ünnepelte ötödik születésnapját, ennek alkalmából pedig Károly állítólag úgy döntött, hogy küld unokájának egy szerény, de annál kedvesebb ajándékot.
Lifestyle
A Gólkirályság 2023-ban indult magyar vígjátéksorozat, amit Kapitány Iván álmodott meg. A női edző azonban már a valóságban sem elképzelhetetlen egy férfiakból álló csapatnál.
Sztárok
Richard Pryor Hollywood legnépszerűbb komikus színészeinek egyike volt, akiről soha senki nem gondolta, hogy gyermekkora óta csatát vívott saját démonaival.