Kulcsár Edina új vizekre evez: nem hiszed el, milyen területen próbálja ki magát

Főszerepet kapott

Edina közös projektbe kezdett a G.w.M művésznéven ismert előadóval, azaz Varga Márkkal: a rapper legújabb, „Hello” című klipjében az egykori szépségkirálynő a főszereplő, nem sokára pedig érkezik az első közös daluk, amiben a szépség újra megcsillogtatja énekhangját, a rajongók nagy örömére. G.w.M és Kulcsár Edina már régóta ismerik egymást, azonban csak néhány héttel ezelőtt döntötték el, hogy kiadnak egy közös dalt, ami már nem sokat várat magára. „Edinának nagyon jó hangja van és jó a stílusa. Vagány, aranyos lány és ez közel áll hozzám, ezért úgy döntöttünk, hogy csinálunk egy duettet. A stúdió munkálatokat már befejeztük, nem sokára pedig a klipforgatásra is sor kerül” – mondta Varga Márk és hozzátette, olyannyira megtalálták egymással a közös hangot, hogy a november 19-én debütált „Hello” című videoklipjében is főszerepet adott Kulcsár Edinának, aki a rapper szerelmét alakítja. „A soron következő dalaim közül a „Hello” az egyik nagy kedvencem, ezért mindenképpen valami különleges és színvonalas videoklipet akartam forgatni hozzá. Szerettem volna egy főszereplő hölgyet is a klipbe. Edinát választottam erre a szerepre, aminek több oka is van: egyrészt gyönyörű, másrészt pedig ez a klip lesz a közös dalunk felvezetése” - meséli a rapper, aki nem tagadja, hogy tudatos koncepció nála, hogy mindig csinos hölgyeket szerepeltet a videoklipjeiben.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Olvass tovább, még nincs vége!

Oldalak

Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.
Sztárok
Katalin hercegné isteni stílusa folyamatosan formálódik, így nem csoda, hogy Vilmos herceg felesége idővel megvált néhány, egykor nagyon kedvelt darabjától.
Sztárok
A 80-as évek ikonikus sztárja, Beverly D’Angelo, most is képes meglepni a rajongókat: a legutóbbi Los Angeles-i bevásárlóútján olyan megjelenéssel tűnt fel, hogy sokan első pillantásra fel sem...
Lifestyle
Az állandó kísérőnkön, a Holdon olykor titokzatos fényvillanások jelennek meg. A tudósok sokszor ellentmondanak egymásnak, hogy ezt mi okozhatja.
Lifestyle
Bár a reklámok világától sokszor elkülönítjük a filmeket és sorozatokat, valójában a vászon és a képernyő régóta a marketing egyik legerősebb terepe.
Sztárok
Ma, majdnem egy évtizeddel a megismerkedésük után, Harry és Meghan története – a botrányaik ellenére – még mindig tartogatnak izgalmas részleteket a rajongók számára.