Sztárok

G.w.M nem akármilyen nőt hagyott el Kulcsár Edináért: Melanie komoly végzettséggel rendelkezik, de tehetségkutatóban is feltűnt

Napok óta másról sem szólnak a hírek, mint Kulcsár Edina válásáról, valamint új kedveséről, a rapper Varga Márkról és a zenész exéről, Nagy Melanieról, akiről kiderült, hogy önállóan is megállja a helyét, sőt mi több, érdemes szót ejteni arról, ki is ő valójában.

Róluk szólnak a hírek, velük van tele a sajtó

Bizonyára nem mondunk újdonságot azzal, hogy Kulcsár Edina és Csuti úgy döntöttek, külön utakon folytatják életüket, amit közösségi oldalaikon jelentettek be. Szintén ott derült ki az is, hogy az egykori szépségkirálynőre újra rátalált a szerelem: Edina szívét nem más rabolta el, mint a rapper, G.w.M, azaz Varga Márk, aki azonban szintén házas volt. Volt párja nem más, mint Nagy Melane, akit főként csak G.w.M exeként emlegetnek, azonban azt csak kevesen tudják róla, hogy sokkal több ennél, és nem csupán egy nő, akit a zenész tartott el. Melanie a Fókusznak adott interjújában a minap elárulta, hogy komoly végzettséggel rendelkezik, azóta pedig az is kiderült róla, hogy van még egy rejtett tehetsége, amit ezidáig nem aknázott ki teljesen, habár sok-sok évvel ezelőtt bizony megpróbált befutni isteni adottságával.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Napoletana 1963. augusztusában nyitotta meg kapuit a Váci utca 16-ban, az egykori Fontana üzletház helyén. Akkor viszont még nem igazán tudtuk, mi is az az eredeti olasz gasztronómia!
Sztárok
Nagyon sokáig találgatták, hogy Curtis vajon az RTL, vagy a TV2 képernyőjén fog-e feltűnni. A rapper teljes őszinteséggel nyílt meg a témában.
Lifestyle
Az internetes bűnözők meg tudják lovagolni a különböző csaláshullámokat, hogy be tudjanak húzni a csőbe. Még egy OTP-s bankleállásnál is fokozottan oda kell figyelnünk.