G.w.M nem akármilyen nőt hagyott el Kulcsár Edináért: Melanie komoly végzettséggel rendelkezik, de tehetségkutatóban is feltűnt

Egykor a Megasztárban is feltűnt

Nagy Melanieról kiderült, hogy a zene szeretete bizony közös volt benne és volt férjében. 2008-ban a Megasztár negyedik szériájában is feltűnt, ekkor még énekesnői álmokat dédelgetett. Az akkor 18 éves Melanie végül a középdöntőben esett ki, de igazi tehetségnek tartotta őt mindenki, aki látta és hallotta.. Ma azonban már nem énekesnői karrierjén van a hangsúly: Melanie minden erejével azon van, hogy egyedülálló édesanyaként tőle telhetően a lehető legjobban helytálljon, mindent igyekszik megtenni két gyermekéért – fő célja az, hogy ők ne sérüljenek a szakítás miatt. „Máson sem tudok gondolkozni, csak a folytatáson, hiszen kétgyermekes anyukaként nyilván az a legfontosabb, hogy biztosítsam a gyermekeim és a saját biztonságunkat” – árulta el és arról is szót ejtett, hogy egyáltalán nem szeretne celeb lenni a közösségi médiában az elmúlt napok eseményei miatt, bár követőszáma az Instagramon meglehetősen megnőtt. Mint mondja, nem célja influencer-babérokra törni, nincsenek ilyen jellegű törekvései, ezt inkább szeretné meghagyni azoknak, akik értenek hozzá és szeretik ezt csinálni. „Azt azonban megígérhetem azoknak, akik követnek vagy esetleg követni fognak, hogy a wc-ről biztosan nem fogok posztolni” – zárta mondandóját.

A brit trón várományosa egy ideje már nem látta fiát és unokáit, ezért úgy döntött, itt az ideje tenni az ügy érdekében.

Leadfotó: Instagram/gwmmusic

Oldalak

Video Tóth Andi ekkor térne visssza az énekléshez
Lifestyle
A Halak családi gondjai megoldódhatna vagy rosszabbra fordulhatnak. Napi horoszkóp.
Sztárok
Lucy Hale neve hallatán sokaknak azonnal a szépség, a tehetség és a stílus jut eszébe. Az amerikai színésznő és énekesnő, akit a legtöbben a Hazug Csajok Társasága című sorozat Aria Montgomery...
Lifestyle