Könnyeivel küszködve vallotta be Kulcsár Edina: továbbra is boldogtalan - Mi lesz így a házasságával?

Kulcsár Edina és férje, Csuti házassága hullámvölgybe került. A sztárpár nem titkolta, hogy a kapcsolatuk megmentéséért vállalták el a Nyerő Párost: egy ideig úgy tűnt, sikerrel jártak, Edina azonban bevallotta, hogy nem feltétlenül boldog.

Nincs minden rendben köztük

Nemrég derült ki, hogy Kulcsár Edina és férje, Szabó András, azaz Csuti házassága közel sem olyan tökéletes, mint azt a nyilvánosság hitte. A két híresség öt és fél éve alkot egy párt, emellett 2018-ban megszületett első gyermekük, Medox, majd 2020-ban kislányuk, Nina: a korábbi családi idill azonban az elmúlt időszakban megromlott, a házaspár pedig a Nyerő Páros című műsorban kereste a megoldást. Egy rövid ideig minden újra tökéletesnek tűnt, ám ahogy teltek-múltak a hetek és visszarázódtak a szürke hétköznapokba, kiderült, hogy kapcsolatuk még mindig viharos – Csuti például nemrég bevallotta, hogy továbbra sem jöttek helyre a dolgok, és elgondolkodott már azon, mi lenne két gyermekükkel, ha elválnának. Az egykori szépségkirálynő sem érzi túl jól magát, erről részletesebben is mesélt egy interjúban:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kulcsár Edina új szerepben tűnik fel: a népszerű modell és influencer rengeteg sikert elért már, s nemrég kiderült számára az is, hogy érdemes új területen is kirpóbálnia magát, ugyanis megvan hozzá a tehetsége.

Leadfotó: Facebook/ Csuti

Oldalak

Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...
Lifestyle
A krumplipucolás sokak számára a főzés legidőigényesebb és legkevésbé szeretett része, pedig egy egyszerű konyhai trükkel pillanatok alatt leegyszerűsíthető.
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...
Lifestyle
Az iskolai bántalmazás felismerése és kezelése az egyik legnehezebb szülői feladat, amely azonnali, megfontolt cselekvést és a rendelkezésre álló intézményi, valamint jogi eszközök határozott...
Sztárok
Érzelmes és meghitt fotóval köszöntötte fel Tóth Gabi a születésnapos Pápai Jocit az Instagram-oldalán, bizonyítva, hogy a korábbi közös televíziós munkák után is rendületlen a szoros baráti kötelék...
Sztárok
Szinetár Dóra nem sokkal az unokája születése előtt azt is elárulta, milyen nemű lesz a baba.