Sztárok

Emlékszik még rá valaki? Mára kopaszodó apuka lett a 90-es évek szívtipró énekeséből

A boldog kilencvenes években a tinilányok összetörték volna egymást, hogy csak a ruhája szegélyét érinthessék, ma azonban csupán vak közöny és érdektelenség övezi. Krisz Rudi kamaszként futott be figyelemreméltó karriert, énekesi pályájának íve azonban egy ponton megtört, és később már inkább csak adócsalóként emlékezett rá hűtlen közönsége.

Ezer lányszívet tört össze az ezredfordulón

40 évvel ezelőtt, 1981. szeptember 17-én látta meg a napvilágot Kreisz Rudolf, művésznevén Krisz Rudi, a kilencvenes évek közismert énekese, zeneszerzője és tinibálványa. Krisz Rudi csillaga rendkívül hamar emelkedett a magasba, és - ahogy az ilyenkor lenni szokott - ugyanilyen sebességgel hanyatlott a porba. Az előadóművészt az ezredforduló tájékán gyakorlatilag a tenyerén hordozta a szakma - néhány pillanatig úgy tűnt, minden létező babért learathat majd a hazai zeneiparban, a végzet azonban másképp akarta. A zenész egy idő után parkolópályára került, a kétezres évek folyamán már korántsem volt akkora húzónév, mint korábban, végül pedig inkább csak áfacsalása kapcsán cikkeztek róla az újságok.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Azok, akik a kilencvenes évek végén, illetve az új évezred hajnalán kamaszodtak, minden bizonnyal máig eleven emlékeket őriznek az énekesről, akinek arcképe egy időben minden valamire való tinimagazin (a Popcorntól a Bravóig) címlapján ott díszelgett. Olyan slágerekkel hódított meg egy egész nemzedéket, mint a Homokba rajzolt szerelem, a Keresem a szót vagy a Törd át a csendet.

Most következő összeállításunkban bemutatjuk, mennyit változott Krisz Rudi a fénykora óta eltelt csaknem két évtized során. Nos, előre elárulhatjuk: nem keveset.

Lapozz, cikkünk csak most kezdődik!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Van egy olyan királyi családtag, aki nem hagyja, hogy a trónörökös nagyképű legyen és elszálljon magától.
Lifestyle
Szeptemberben három csillagjegy életébe visszatérhet valami a múltból, amit már lezártnak hittek. Érzelmes időszak várhat rájuk.
Sztárok
Miller Dávid nem fog teljesen visszavonulni, ám az tény és való, hogy a mentális állapota miatt most egy időre háttérbe vonul és kevesebb tévés szereplést fog vállalni.
Lifestyle
A Bikához egy beszélgetés során olyan információ juthat el, amely átértékelteti vele a jelenlegi helyzetet. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Lifestyle
A divat története évszázadokon át a lassú, jól elkülöníthető korszakokról szólt. A 60-as évek miniruháit a 70-es évek hippi esztétikája, a 80-as évek túlzásai után pedig a 90-es évek letisztult...
Lifestyle
Lehet a mikrohullámú sütőd tud mindent, de te csak melegítésre használod.