Sztárok

Családi fotót posztolt Kovács Kokó István: először mutatta meg együtt mind a négy fiát

Idén megszületett az olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó negyedik fia. Kovács Kokó István most közös fotót posztolt mind a négy gyermekével.

Közös kép mind a négy fiával

Kovács Kokó István igazi fiús apuka. Első házasságából született fiai, Bence és Gergő már huszonévesek, Garami Katalinnal pedig szintén két kisfiú boldog szülei: Zalán 2018-ban látta meg a napvilágot, idén tavasszal pedig megszületett legkisebb gyermekük. Az 51 éves olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó tavaly márciustól a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség főtitkára, így családjával a svájci Lausanne-ba költözött. A négyéves Zalán itt jár iskolába, az édesapa elmondása szerint nagyon élvezi az életet, angolul és franciául tanul. Az Instagramra feltöltött képek tanúsága szerint Kokó otthon maradt fiaival is rendszeresen tartja a kapcsolatot, legkisebb gyermeke születése előtt például a francia Alpokban síeltek együtt. A legutóbbi családi találkozón már az ökölvívó negyedik fia is jelen volt, ezt pedig egy közös képen is megörökítették. „Nem kérdés, hogy az összes megszerzett címem közül az Apára vagyok a legbüszkébb” – írta a fotóhoz, melyen két felnőtt és két kicsi fiával látható.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Rúzsa Magdi február elején adott életet hármas ikreinek. Az énekesnő imádja a szülői szerepet, bár bevallja: nagyon kemény időszakot él meg.

Leadfotó: MTVA Fotó: Zih Zsolt

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Van egy olyan királyi családtag, aki nem hagyja, hogy a trónörökös nagyképű legyen és elszálljon magától.
Lifestyle
Szeptemberben három csillagjegy életébe visszatérhet valami a múltból, amit már lezártnak hittek. Érzelmes időszak várhat rájuk.
Sztárok
Miller Dávid nem fog teljesen visszavonulni, ám az tény és való, hogy a mentális állapota miatt most egy időre háttérbe vonul és kevesebb tévés szereplést fog vállalni.
Lifestyle
A Bikához egy beszélgetés során olyan információ juthat el, amely átértékelteti vele a jelenlegi helyzetet. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Lifestyle
A divat története évszázadokon át a lassú, jól elkülöníthető korszakokról szólt. A 60-as évek miniruháit a 70-es évek hippi esztétikája, a 80-as évek túlzásai után pedig a 90-es évek letisztult...
Lifestyle
Lehet a mikrohullámú sütőd tud mindent, de te csak melegítésre használod.