Kóbor János egyáltalán nem értett egyet Presser Gábor egyik döntésével: megtiszteltetésnek vette azt, amiért a zeneszerző perelt

Megtiszteltetés volt számára, hogy Kanye felfigyelt a dalra

Kóbor János nem értette a pereskedést: ő úgy gondolta ugyanis, hogy óriási megtiszteltetés az egész együttesnek, hogy a rapper felhasználta a dalukat. „Elmondhatom magamról, hogy Kanye Westtel egy lemezen énekeltem. Itt nem arról van szó, hogy ő feldolgozta a dalunkat. Ő a dal végére tette be a konkrét felvételt. Nekem ez egy baromi nagy megtiszteltetés, hogy egy teljesen más műfajban dolgozó énekesnek megtetszett az Omega dala” – nyilatkozta évekkel ezelőtt a pár napja elhunyt énekes a Mokkában. Kanye West egyébként Chichagóban hallotta meg a Gyöngyhajú lányt egy lengyel étteremben, Kóbor pedig a lapokból értesült 2017-ben arról, hogyan is halad a pereskedés. Nem értette, Presser miért akadt ki ennyire a dal felhasználásán, Kóbor ugyanis úgy vélte, a rockzenében elfogadott dolog, hogy bizonyos dallammintákat használnak a zenészek: „…nem értem, min húzta így fel magát Gábor, de biztos, hogy most súlyos milliókat kapott” – idézte akkor a Bors Kóbor szavait, aki örült annak, hogy az ügy végül lezárult.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Szó mi szó, alaposan megváltozott a színésznő, akire alig lehet ráismerni friss fotóin.

Leadfotó: facebook.com/myonlineradio.hu

Oldalak

Sztárok
Soma Mamagésa megható és őszinte bejegyzésben emlékezett meg a 29. házassági évfordulójáról, elárulva a különleges belső sugallatokat, a szigorú szabályokat és a hosszú, boldog párkapcsolat szellemi...
Lifestyle
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási...
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...
Lifestyle
A konyhai eszközök közt van egy darab, amely szinte minden háztartásban megtalálható, mégis alig akad, aki valóban tudja, mire szolgál: ez a spagettikanál.