Sztárok

Senki sem ismeri fel a kislányt a fotón, pedig ő ma Amerika legnépszerűbb színésznője

5 dolog, amit nem tudtál a színésznőről

Ha nem ismernéd annyira behatóan Anya Taylor-Joy személyét, akkor elárulunk róla néhány fontos tudnivalót, amelyet még a legnagyobb rajongók sem tudnak.

1) A gyerekkorának nagy részét Argentínában töltötte, így hatéves koráig egyáltalán nem beszélt angolul. Sokat utazott a családja - öt testvére van, ő közöttük a legkisebb -, mivel édesapja apja nemzetközi bankár volt, később pedig versenyhajókkal foglalkozott.

2) Az iskolában nem érezte jól magát, sokszor közösítették ki, ezért főleg a pályaválasztás kötötte le a kamaszéveit. Épp annyira szeretett volna balett-táncosnő lenni, mint színésznő, ezért mindkét területen rendkívül sok magánórát vett.

3) Nem tartja magát digitális bennszülöttnek, ugyanis sosem vonozotta sem az internet, sem a közösségi média. Híreket és e-maileket sem olvas, ezért el sem jutott hozzá, amikor az első nagyobb filmes főszerepéért BAFTA-díjra jelölték.

4) Súlyos pánikrohamok gyötrik néha, amelyek miatt már több forgatást is le kellett állítattni

5) Nem tartja magát szép nőnek, ezért nem tud mit kezdeni azzal, hogy állandóan divatcégek keresik meg. A többi között a Tiffany ékszermárka és a Dior is dolgozik vele, mint kampányarc, akik különösen kedvelik benne, hogy nem egy átlagos, szabályos szépség.

Egy ország rajong értük, ám csak kevesen tudják, hogy néztek ki egészen kiskorukban.

Leadfotó: instagram.com/anyataylorjoy

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Sztárok
Varga Izabella a kezdetektől a megszűnésig, vagyis 1998-tól 2021-ig játszott a tévésorozatban.
Sztárok
A TV2-nél már volt példa arra, hogy valamelyik műsorhoz egy hatalmas nevet tudtak leszerződtetni. Ilyen volt ugye Gabriela Spanic is.