Kis híján tragédia történt - Hevesi Tamás szerencsésen megúszta

Nem tették jól vissza a kereket
„Érdekes, egy privát autómentő azonnal a helyszínen termett és 15 ezer forintért akarta visszatenni a lerepült kereket. Megköszöntem, de egy barátom, akit időközben felhívtam, már elindult a segítségemre, majd visszatette a kereket és felhúzta trélerre a kocsimat, amit eztán szervízbe szállított” - emlékezett vissza az énekes, akinek több százezer forintos kára keletkezett. A kocsi rábillent az elejére és úgy szántotta fel az aszfaltot, több métert ment előre kerék nélkül.
A zenész azóta taxival közlekedik, de szüksége lenne egy kocsira, hisz egész nap rohangál, és nem csak A Nagy Duett felvételeire. Ugyanakkor hálás nagyon, hogy ott fent az angyalok vigyáztak rá, és nem történt nagyobb tragédia.
„Sokkal nagyobb baj is történhetett volna, ha nem lépésben megyek, hanem mondjuk 50 km/órás sebességgel, és úgy történik a baj, vagy ha a repülő kerék eltalál egy autót, vagy egy gyalogost. Szerencsésen megúsztam. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy a gumik cseréje után nem lett alaposan meghúzva a kereket tartó csavar, nyilván egy kerék magától nem esik ki.”- tette hozzá Tamás.


























