Sztárok

„Van 50 százaléka, hogy jövőre is lássa a gyerekeit, mit szeretne?” – kérdezte az orvos Balzsay Károlytól

2018-ban újabb megrendítő hírt kapott

2018 év elején nem voltak tünetek, de kitapintotta, hogy valami nincs rendben. Felhívta az orvosát, aki azonnal elküldte a vizsgálatokra és kiderült: ismét megbetegedett. Jött a sugárkezelés, a gyógyszerek, próbálták elnyomni a betegséget, ugyanis ahogy Balzsay fogalmazott: „Nem érek rá.” Éppen az augusztusi ifjúsági világbajnokságra készítette fel a csapatát.

Csakhogy szeptemberben már máshol is felütötte a fejét a kóros sejt, és azt nem lehetett már elnyomni. Viszont képtelen volt cserben hagyni a csapatát és lenyomott egy ifjúsági olimpiát, azután jöttek az újabb kezelések. De decemberben már a felnőtt magyar bajnokságra szerette volna felkészíteni a csapatát és akkor azt mondta neki az orvos: „Figyeljen ide, van ötven százaléka, hogy jövőre is lássa a gyerekeit, mit szeretne?” Akkor kicsit kiakadtam. Kértem, hogy ne mondjon ilyet, de azt válaszolta, hogy muszáj, mert ez az igazság. Az nagyon rossz volt. Nyolcvanról hogy lett ötven százalék?” – mesélte a bokszoló Paliknak kocogás közben.

Ennek fényében lemondta a magyar bajnokságot, és kezdődött a korábbi tortúra második felvonása.

Lapozz tovább, a cikk folytatódik!

fotó: youtube

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Harry és Károly hamarosan újra láthatják egymást, ha minden a herceg tervei szerint alakul majd.
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.