Kate Moss 24 éves húga elképesztően dögös: Lottie meztelenül sem fél megmutatni magát

Úgy tűnik, a bomba test és a szépség a családban maradt: nem csupán Kate, de húga Lottie is örökölte a nyertes Moss-géneket.

A génlottó nyertesei

A Moss-családban valami elképesztő genetika öröklődik: a 48 éves angol szupermodell, Kate hihetetlen magasságokig jutott a divatszakmában, most pedig lányáért harcolnak a legnagyobb márkák, aki már át is vette a kifutón a stafétát édesanyjától. Mint ahogyan arról mi is beszámoltunk, a 19 éves Lila egy éve állhatott először kifutóra, akkor a Miu Miu showján mutatta meg tehetségét, idén pedig a Richard Quinn-bemutatón lejtett végig, ahol Kate a közönség soraiból szorított gyönyörű lányának. Nos, érdemes vetni egy pillantást a másik Moss-lányra, Lottie-ra is, aki inkább szexi, amihez társul egy bájos arc is, de nem a klasszikus értelemben vett manökenek közé tartozik, mint nővére, Kate. A 24 éves Lottie is modellkedik, de ő inkább divatmodell, nem pedig a kifutók sztárja, valamint Instagramon is imádja őt az internet népe, többek között igen szexi, sokat mutató fotói miatt. Lottie ugyanis egyáltalán nem szégyellős, bájait rendszeresen megosztja követőivel, sőt mi több, még az OnlyFans nevű oldalon is fent van, ahol fizetni lehet erotikus képeiért. Galériánkban mutatunk egy kis ízelítőt a pikáns fotókból!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Vajon lányai támogatják despota apjuk ukrajnai törekvéseit, vagy ez már nekik is túl sok? Most kiderült az igazság!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...