Katalin sosem volt még ennyire gyönyörű: a hercegné élete legfenségesebb ruhájában ragyogott Károly koronázásán – Fotók

Vilmos felesége annyira előkelő volt III. Károly koronázási ceremóniáján, mint egy királynő: egy biztos, a trónörökös nejének outfitje minden várakozást felülmúlt.

Sosem hibázik, most sem tette

A néhai Erzsébet királynő fiát, Károlyt a mai napon királlyá koronázták, ezzel pedig egy történelmi jelentőségű eseménynek lehettünk szemtanúi, hiszen III. Károly az első a brit uralkodó 1953 óta, akinek a fejére korona került. A díszes ceremónián természetesen részt vett a brit királyi család szinte minden tagja: ott volt a família fekete báránya, Harry, a trónörökös Vilmos és a leendő királyné, Katalin, na meg persze három gyermekük, György, Sarolta és Lajos, de tiszteletét tette még Anna hercegnő, András és Eduárd herceg, valamint Károly testvéreinek családja is. A hatalmas ünnepséget milliók kísérték figyelemmel a Westminster apátság és a Buckingham-palota előtt, illetve a televízión keresztül, kijelenthető azonban, hogy a ceremónia sztárja nem az újdonsült király, hanem Katalin hercegné volt, aki ezúttal is ellopta a rivaldafényt, nem véletlenül. Vilmos neje ugyanis felvette élete legfenségesebb ruhakölteményét, amit valaha viselt, így joggal szegeződött minden szempár rá: Katalin a tőle megszokott módon most is tökéletes festett, és sokkal inkább hasonlított egy szemkápráztató királynőre, mintsem egy herceg feleségére. Galériánkban mutatjuk Kate Middleton pompásan elegáns szettjét, amire bizony nehéz szavakat találni!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Katalinék legcukibb gyermeke, Lajos nagyapja koronázásán mindenkit meglepett: a herceg eleinte felnőtteket meghazudtoló komolysággal tűrte a hosszadalmas ceremóniát, de a rangos esemény végén azért megint láthattuk csibész énjét.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...