Károly különleges ajándékot adott Dianának az esküvő előtti napon: a hercegné nem viselte az értékes darabot a szertartáson

Dianának megvolt az oka arra, hogy végül miért nem viselte a nagy napon a Károlytól kapott ékszert.

Kétségek között

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Diana és Károly 1981 júliusában házasodtak össze a Szent Pál-bazilikában: a tévében is közvetített ceremóniára közel egymilliárd ember volt kíváncsi, ám a valóságban a hercegnének közel sem ez volt élete legboldogabb napja, mint ahogyan azt sokan gondolták. A mesébe illő esküvő ugyanis csupán a látszat volt, mivel a háttérben komoly problémák húzodtak: Diana nagyon ideges volt a nagy nap előtt, és tele volt kételyekkel is, mivel pontosan tudta, hogy Károly valójában Kamillába szerelmes, így érthető, hogy nem repesett az örömtől, hogy egy olyan férfival köti össze az életét, akinek a szíve már foglalt. Emellett annak sem örült, hogy annyian követik majd minden egyes lépését a szertartás alatt, és rávetül majd minden reflektorfény - bizonytalansága tehát érthető volt, az esküvő előtti napon pedig Károly ezt próbálta csillapítani egy levéllel és egy ajándékkal, amit választottjának hagyott. Ám Diana végül nem viselte az értékes és különleges ékszert az esküvőn, ennek pedig megvolt az oka. Galériánkban találod a részleteket!

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Váratlan szituációban találja magát a Rák számára. Napi horoszkóp.
Sztárok
A királyi hölgyek minden megjelenése, valamint színválasztása egy-egy üzenet hordoz, ráadásul nemcsak stílust, hanem személyiséget, magabiztosságot és diplomáciai érzékenységet is közvetítenek.
Lifestyle
A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.
Lifestyle
Tudtad, hogy a háziállatok nemcsak aktívabbá és színesebbé teszik a mindennapjaidat a sétákkal és a játékidővel, hanem időskorban az agyműködésedet is támogatják? Erre világított rá egy új kutatás.
Lifestyle
Nem csak a karrier, a magánéletük szempontjából is katasztrofális hónap vár rájuk.
Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.