Károly herceg botrányos megjegyzést tett unokájára – Ez lehet az oka annak, hogy a sussexiek kiléptek a királyi családból

Károly elindította a lavinát

Meghan az interjúban azt állította, hogy terhessége alatt többször is hallotta, ahogyan a palotában szinte mindenki arról beszélt, vajon milyen színe lesz születendő fiának – a királyi család tagjai állítólag reményüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a gyermek inkább Harryre üt majd, mintsem feleségére. Azt persze az interjúban sem Harry, sem pedig Meghan nem árulta el, kinek volt ez a legfontosabb kérdése a babával kapcsolatban, egy könyv azonban felfedte az illető kilétét. Christopher Andersen amerikai újságíró és író, az amerikai People magazin egykori szerkesztője ugyanis azt állítja könyvében, hogy a rasszista gondolatokat elindító személy nem más volt, mint maga Károly herceg, aki már 2017 novemberében felvetette ezt a kérdést, amikor Harry és Meghan még csak az eljegyzésüket jelentették be. A Brothers And Wives: Inside The Private Lives of William, Kate, Harry and Meghan című könyvben a 72 éves Andersen azt írja, hogy Károly a következő kérdést tette fel feleségének, Kamillának: „Kíváncsi vagyok, vajon hogy fognak kinézni a gyerekeik?”. Kamilla állítólag erre igencsak meglepő választ adott…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Georgina Rodríguez maga volt a megtestesült elegancia Velencében a minap, amikor is egy sötétkék Gucci outfitben lejtett végig a Mr. Nelson, Did You Kill People? című film premierjének vörös...
Sztárok
Forrnak az indulatok a Megasztár körül: Tóth Gabi egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált a legutóbbi válogatón elhangzott, őt ért fricskákra. Az énekesnő nem rejtette véka alá a...
Lifestyle
A Bak megszokott napirendjét ma egy váratlan meghívás vagy ajánlat boríthatja fel.Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
A hazai divatvilág egyik leglátványosabb eseményének adott otthont a Városligeti Rózsakert, ahol Demeter Richard mutatta be legújabb kollekcióját szeptember harmadikán. A nagyszabású bemutató az év...
Egészség
A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.
Lifestyle
A többség már szívesen eltenné a fűnyírót, de azért addig még van egy kis idő.