Sztárok

Nobel-díjat kaphat Karikó Katalin

Nemsokára elválik, tényleg megkapja-e a kitüntetést a magyar biokémikus, kutatóbiológus, a koronavírus elleni mRNS-alapú vakcina egyik fejlesztője.

Ezen a héten jelentik be a Nobel-díjasok névsorát

Október 3. és 10. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat – közölte nemrég az MTI. Elsőként, hétfőn az orvosi és élettani kategóriában hirdetnek nyertest, kedden aztán a fizikai, szerdán pedig a kémiai Nobel-díj kitüntetettjeit mutatja be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.

Miként 2021-ben, úgy idén is az esélyesek között tartják számon Karikó Katalin magyar biokémikust, kutatóbiológust, a koronavírus elleni mRNS-alapú vakcina egyik fejlesztőjét.

A hagyományoknak megfelelően csütörtökön ismertetik az irodalmi kategória eredményét, ezt a díjat a Svéd Akadémia ítéli oda. A lehetséges díjazottak listáján olyan irodalmi óriások szerepelnek, mint az indiai születésű Salman Rushdie vagy a japán Murakami Haruki, a kenyai Ngugi Wa Thiong’o és a francia Annie Ernaux, de Nádas Pétert és Krasznahorkai Lászlót is évek óta a várományosok között emlegetik. Október 7-én Oslóban hozzák nyilvánosságra a Nobel-békedíj idei kitüntetettjét, majd október 10-én ismét Stockholmban azt, hogy ki kapja a svéd jegybank által alapított közgazdasági Nobel-emlékérmet.

Közel 160 éve, 1867. november 7-én született Varsóban Marie Sklodowska-Curie lengyel-francia vegyész és fizikus, máig az egyetlen tudósnő, aki két különböző tudományágban is elnyerte a Nobel-díjat. Szerencsétlenségére, végül saját felfedezései okozták a halálát.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Utazás
A többség ki akarja majd használni a húsvéti hosszú hétvégén kínálkozó jó időt, és biztosan útra fog kelni. Azonban van néhány dolog, amire figyelni kell a közlekedésben!
Lifestyle
A Vízöntő szerelmi életében drámai változások várhatók. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Lifestyle
Most elfelejtheted a monoton EDM ütemeket, amiket a fesztiválokon hallasz. Itt a selymes vokálok, és dallamok kerülnek előtérbe.