Ismerős ez a magyar fiúegyüttes? Megdöbbensz a tagokon: így néznek ki ma

A Kanguru ugyan rövid életű volt, mégis az egyik legmeghatározóbb fiúbandának számított a 80-as években.

Emlékszel még rájuk?

A Duran Duran ihlette, Kanguru névre keresztelt fiúzenekart 1986-ban alapította Szigeti Ferenc, akit a legtöbben a Karthago együttesből ismernek. A formáció énekese Dobi Sándor, az egykori Elnöki Tanács elnökének, Dobi Istvánnak az unokája, míg a dobos Boros Péter, a basszusgitáros Boros Csaba (a Republic zenésze), a billentyűs pedig Popper Péter volt. Később Szigeti távozott a csapatból, az ő helyére Kun Péter gitáros került, a Kanguru pedig szép lassan átvett egy rockosabb stílust. Ezt követően nem sokkal a Boros testvérek is kiléptek a formációból, majd máshol zenéltek tovább. Az együttes azonban hamar megszűnt: ugyan felvettek egy lemezanyagot, ami nem került kiadásra, így nem sok maradt utánuk, ám az egykori rajongókat még ma is nosztalgiával tölti el, amikor felcsendül egy-egy jól ismert Kanguru-nóta. Na de mennyit változtak az elmúlt évek során a fiúbanda tagjai? Galériánkban megmutatjuk:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Nem túlzás azt állítani, hogy semmit sem változott.

Leadfotó: Instagram/ popper_peter_piano

Oldalak

Sztárok
Szeptemberi születésnapja után élete legszebb ajándékára vár Szabó Zsófi, aki a napokban hozza világra második gyermekét egy svájci klinikán, ahol férjével már izgatottan készülnek a családbővülés...
Egészség
Ha a máj támogatásáról van szó, szinte mindenkinek ugyanaz a jól ismert gyógynövény jut eszébe, pedig akad egy kevésbé felkapott növény is, amely különösen izgalmas tulajdonságokkal rendelkezik.
Sztárok
Öt év házasság és hat év együttélés után Várkonyi Andrea a Story magazinnak adott exkluzív interjúban őszintén mesélt a Mészáros Lőrinccel való kapcsolatáról, a folyamatos támadásokról és a...
Sztárok
Kormos Anett, az ország egyik legnépszerűbb előadója és forgatókönyvírója egy tabudöntögető, éles hangvételű bejegyzésben világított rá a hazai állatvédelem és a túlzottan szigorú örökbefogadási...
Sztárok
Bár a Gazdasági Versenyhivatal szabálytalan reklámjelölések miatt figyelmeztette Strenner Antalt, azaz Whispertont, a fiatal tartalomgyártó közben gyökeres életváltás mellett döntött, feladta hazai...
Sztárok
Különleges és szívhez szóló emlékezést tett közzé Bálint’s Pot, a népszerű főzős influenszer, aki egy évvel ezelőtti találkozásuk felidézésével tisztelgett az ország egyik legszeretettebb színésze,...